**A Kincskereső** Egyszer volt, hol nem volt, egy apró faluban élt egy fiú, akit mindenki csak Pityunak hívott. Pityu nem volt átlagos gyerek; szívében hatalmas vágy lüktetett, hogy felfedezze a világot, és titkos kincsek után kutasson. Mindig is vonzott
A tinédzserek gyakran hordoznak magukban meglepő életbölcsességeket, amelyeket a társadalmi normák és elvárások miatt sokszor nem ismernek fel. Gáspár - ezt a „művésznevet” választottuk a 17 éves barátomnak közös megegyezéssel - pontosan ilyen fiatal. Hosszú, barna haját lazán kontyba fogja a tarkóján, és a bő, szabadon lógó ruhadarabok az ő stílusának alapdarabjai, amiket a világra való lázadásának szimbólumaként visel. Ha úgy érzi, hogy valaki támadja az igazát, semmi gond nélkül odadob egy-két frankó megjegyzést a külvilágnak. Nemrég azonban felfedeztem egy egészen másik oldalát, amely egyértelműen elmesélésre vár. Csak annyit kellett kérdeznem, hogy hajlandó-e megosztani a gondolatait, és azonnal igent mondott, de azzal a feltétellel, hogy az igazi nevét nem árulom el. Így lett belőle Gáspár, egy régi televíziós vígjátéksorozat főszereplője után, amit – mint sok más tizenéves – nem a tévéből, hanem az internet világából ismert és szeretett. De ez csupán apró részlet, hiszen az én Gáspárom messze eltér a filmbeli névrokonától, különösen az egocentrikusság tekintetében.
Sokszor kérdezik tőlem, hogyan találok hetente valami érdekes történetet, de az igazság az, hogy ezek az élet apró, de jelentős pillanatai, amelyek maguktól bukkannak fel, sokkal inkább megtalálnak engem. Így volt ez egy tinédzser ismerősöm esetében is. A napokban egy kellemes nyári estén a tömbházuk melletti zöld területen futottam össze vele. Mobiltelefonjával a bokáig érő fűben kutatott, és messziről látszott rajta, hogy valami nagyon fontosat próbál fellelni. Természetesen nem tudtam megállni, hogy ne szóljak hozzá.
- A tesóm plüssjátékát szeretném megtalálni - világosított fel Gáspár. - Itt játszottak vele a blokk körül egy ovistársával, és valahogy elhullatták. Csak akkor vette észre az öcsém, hogy nincs meg, amikor már feljött a lakásba, azóta nagy otthon a szomorúság. Mondtam neki, hogy megpróbálom megkeresni, így aztán abbahagyta a sírást. Remélem, nem zendít rá újra, ha nem kerül elő. Anyu hajnali 4-kor kel holnap, mert délelőttös, jó lenne, ha hagyná aludni.
- És téged is, mert gondolom, reggel suliba kell menned - fűztem hozzá a hallottakhoz.
- Nem gond, én nem vagyok túlzottan alvós típus, gyakran három-négy óra is elegendő számomra - mondta Gáspár, hárítva az aggodalmaimat. - Tavaly nyáron akadt olyan éjszaka, hogy egy szombati buli után vasárnap hajnalban "kabannázni" mentem a barátokkal, úgy, hogy előtte egy percet sem aludtam. Mindenki azt vélte, hogy estig nem bírom ki, de csak át kellett lendülnöm a holtponton, és utána máris újra frissnek éreztem magam. Persze, egy-két kávéval azért segítettem a dolgon. Energiaitalt nem iszom, mert az ízét nem igazán kedvelem. Mióta megtudtam, hogy apu hamarosan elköltözik, és anyuval beadják a válópert, még kevesebbet alszom. Sokat szenvedek az álmatlanságtól, ami eddig sosem volt jellemző rám. Az öcsém miatt különösen nehezen viselem a dolgokat. Ő nagyon kötődik apuhoz, talán jobban, mint én valaha. Apu vele sokkal türelmesebb és játékosabb, mint régen velem volt, így nem csoda, hogy ennyire összenőttek. Imádom az öcsémet, de fogalmam sincs, hogyan magyarázzam el neki, hogy apu hamarosan máshol fog lakni, és csak hétvégéken tud majd vele lenni. Ő még csak hatéves, és nem tudom, mennyit fog fel ebből a helyzetből, illetve képes-e egyáltalán feldolgozni mindezt.
- Mikor jöttél rá, hogy a szüleid válni akarnak? - kérdeztem, óvatosan belépve a hirtelen megfagyott csendbe.
Nem olyan régen, talán két hete, egy szombat délután Apu elhívott autózni, és meglepően vett nekem egy sört a Víkenden. Ilyen ajándékot igazán ritkán kapok tőle, csak valami különleges alkalomra szokott. Már az elején éreztem, hogy valami feszültség lebeg a levegőben, így világos volt, hogy nem éppen örömteli bejelentésre készül. Persze, egy kis remény mégis felmerült bennem, hátha végre bővül a családunk egy új kis tesóval, de sajnos nem erről volt szó. Apu inkább egy idegen nővel bővíti a kapcsolati hálóját. Erről persze nem mondott semmit, de biztos vagyok benne, hogy emiatt mond le az eddigi otthonáról. Az, hogy a régi harmónia már nem létezik anyu és közte, szerintem csak egy kifogás, amit használ.
- Ti is édesanyátoknál töltitek az időt? - érdeklődtem.
Természetesen, itt van egy egyedi változat a szövegedből: - Igen, Apu albérletbe költözik, már meg is találta a megfelelő lakást. A tulajdonossal már beszélt, a napokban fogja véglegesen lefoglalni. Fokozatosan lép ki a közös életünkből, ahogy anyuval megbeszélték: először csak néhány napot tölt távol, majd egyre hosszabb időkre tűnik el. Ezzel a megközelítéssel szeretné elkerülni, hogy az öcsém hirtelen traumatizálódjon, de én nem vagyok benne biztos, hogy ez a legjobb módszer. Elhatároztam, hogy ha szükség van rá, lemondom a nyári programokat a haverokkal, és inkább az öcsémre koncentrálok. Lehet, hogy el is kísérem őt egy-két gyerektáborba, persze, csak ha ő is szeretne menni. Mindenképpen szeretném elkerülni, hogy Apu az új partnerével szervezzen neki nyaralást.
Figyeltem a hosszú hajú fiú okos arcát, ahogy az indulattól teljesen kipirult, és legszívesebben megöleltem volna. De inkább felajánlottam, hogy segítek neki megtalálni az elveszett plüssfiguráját. Ott álltam mellette a telefonommal a kezemben, amikor végre észrevette a bokor alsó ágán a rég keresett játékát. Abban a pillanatban Gáspár egész lényén átsuhant valami megmagyarázhatatlan gyermeki boldogság, de a következő másodpercben már újra felnőttként, komoly arccal fordult hozzám, hogy elköszönjön, és szaladt is a testvéréhez a megtalált kincsével.
