A Sunset Boulevard pálmafákkal szegélyezett útján sétálva, a ragyogó napsütésben indultam el a munkahelyem felé.

Dani: Az édesapám személyisége és zenei tehetsége mindig is inspirációt jelentett számomra. Olyan kihívásnak tekintettem a művészeti fejlődésemet, hogy méltó legyek az ő színvonalához. Mélyen tisztelem a szakmai eredményeit, és közöttünk mindig is különleges apa-fia kötelék volt. Soha nem éreztem, hogy nyomás nehezedne rám, vagy hogy az elvárások stresszt okoznának; inkább egyfajta pozitív motivációt kaptam tőle. Kilencen vagyunk testvérek, mindannyian tehetségesek vagyunk a magunk területén: van közöttünk fotós, zongorista, basszusgitáros, producer, szövegíró és filmes, így a művészetek világában mindannyian otthon vagyunk. Mivel apánk szintén a szakmában dolgozik, hamar észrevette, ha valaki különleges tehetséggel bír, és együtt édesanyámmal megadták a szükséges támogatást, de sosem könnyítették meg a beilleszkedést a szakmába. Mindig a mi erőfeszítéseinken múlott, hogy hogyan boldogulunk a felnőtt zenész-művész életünkben. Azt is nagy privilégiumként éltük meg, hogy láthattuk a szakma csodás pillanatait és kihívásait egyaránt.

Például azt, hogy egyik nap több ezer ember előtt játszunk és imádnak az emberek, a másik nap viszont, mondjuk egy esküvőn, nulla ember figyel, és ott vagyunk hajnali háromig.

Rendkívül nagy tisztelettel tekintek rá, és a köztünk lévő kapcsolat azóta is kiválóan működik. Soha nem éreztem magam hátrányos helyzetben emiatt, csupán annyit tapasztaltam, hogy egyesek azt hiszik, könnyebb dolgom van, mivel az apám zenész.

Dani: Az apukáink húsz éve ismerik egymást, nagyon közeli barátok. Hétéves koromtól kezdve ismerem Sári apukáját, mindig jött a koncertjeinkre. Az ő apukája is Péter.

Sára: Nem csupán barátok, de még a monogramjuk is megegyezik!

Dani: Képzeld el, hogy mindketten egy nap eltéréssel láttuk meg a napvilágot. Sári jól ismerte az én apukámat, hiszen sokszor ellátogatott a koncertjeire, de mi sosem kerültünk közel egymáshoz. A sors végül egy közös barátunk születésnapján hozott össze minket. Akkor már régóta foglalkoztatott a gondolat, hogy Los Angelesbe költözzek, és igazán boldoggá tett, hogy Sári is nyitott volt erre az izgalmas kihívásra.

Dani: A hétköznapjaim egy varázslatos rituáléval kezdődnek: a kis tetőteraszon, ahol a levegő tele van a reggeli frissességgel, élvezettel kortyolom el a kávémat. Ezután felpattanok a robogómra, egy régi, de még mindig bájos húszéves Vespa kísérőmre, és szélsebesen suhanok a stúdió felé. A Sunset Boulevard-on, a pálmafák árnyékában, a napfény aranyló simogatásában haladok, ami már önmagában is hatalmas örömet ad a mindennapjaimhoz. Ezzel a pillanattal valóra vált egy gyermekkori álmom, és ezt az érzést minden alkalommal újra megélem.

Folyamatosan dolgozom azon, hogy megvalósítsam az álmaimat, és közben rájöttem, hogy az odavezető út is rengeteg örömet ad.

Az utcán az emberek mosolyognak, elfogadóak, alapvetően jó a hangulat. Annyi minden van, amit imádok: a szakmai lehetőségek, az óceánpart, a rengeteg zenei esemény és számos egyéb dolog, amit az ember megtapasztal, amikor ott él. Mindig is szerettem az extravagáns dolgokat: kalapot hordok, szőkére festetem a hajam. Itthon ezért a mai napig megbámulnak vagy beszólnak az utcán. Ott eddig csak pozitív visszajelzéseket kaptam a stílusom miatt. Azt érzem, hogy az az én közegem, az otthonom, ahol önmagam lehetek és elfogadnak. Imádok ott élni.

Dani: Általában reggel 10-re érkezik hozzám az adott előadó, és minden egyes nap más-más művésszel dolgozom. Ez a sokszínűség igazán izgalmas, hiszen egyik nap egy afroamerikai soulénekessel alkotok, másik nap pedig egy norvég énekesnő, vagy akár egy helyi rapper áll velem szemben. A session elején mindig beszélgetni kezdünk; érdekel, milyen a hangulata, mi foglalkoztatja, és mik azok a kihívások vagy örömök, amik éppen az életében jelen vannak. Ezek alapján együtt írunk dalokat, amelyeket én hangszerelni fogok. Heti öt-hat napon át dolgozom, reggeltől estig, és a kapcsolatok építése is elengedhetetlen a munkám során. Szabadúszó művészként nem könnyű érvényesülni Hollywood forgatagában, tele van kihívásokkal, de óriási boldogságot ad, amikor valami igazán sikerül. Például amikor az első dalom megjelent egy nagyobb kiadónál, vagy amikor sikerült áttérnem a hazai zeneiparból a nemzetközire, és mostanra szinte kizárólag amerikai projekteken dolgozom.

Sára: Azt szoktam mondani, hogy Dani, amikor együtt dolgozik valakivel, olyan, mint egy kaméleon. Nagyon könnyen megtalálja a közös nevezőt bárkivel, fel tudja venni bárkinek a ritmusát, bármilyen stílusban brillírozik.

Dani: De aranyos vagy!

Dani: Azért vagyunk képesek kitűnni a szakmánkban, mert folyamatosan segítjük, ösztönözzük és bátorítjuk egymást.

Stabil hátországot biztosítunk a másiknak.

Az életünk során számos olyan szituációval találkozunk, amelyek kihívások elé állíthatnak minket. Például gyakran előfordul, hogy az éjszakába nyúlóan dolgozom a stúdióban, és Sári is sokszor hajnalig forgat. Ezért folyamatosan alkalmazkodnunk kell egymás ritmusához, de ez egyikünk számára sem okoz gondot.

Sára: Mondhatnám, hogy szívesen lennék akcióhős vagy Bond-lány, de valójában az az álmom, hogy olyan elismert rendezőkkel dolgozhassak, akiket mélyen tisztelek. Természetesen hatalmas megtiszteltetés lenne, ha Tarantinóval vagy Martin Scorsesével dolgozhatnék, de őszintén szólva már most is rendkívül boldog vagyok, hogy minden nap azzal foglalkozhatok, amit szenvedéllyel űzök. Minden egyes napot értékelek, amiért ezt megélhetem.

Az álmaimat élem, akármilyen furcsa is ezt kimondani.

Gyakran elámulok azon, hogy vajon miként is tesszük ezt? Ezt tényleg lehet? Ilyen dolog létezik?

Dani: A jelenlegi életünk jó értelemben véve hektikus és kiszámíthatatlan, de mi imádjuk, hogy minden nap ennyi izgalmas dolog történik velünk, és nagyon szurkolunk egymásnak. Szerintem ez a mi szupererőnk. Persze sokat beszélgetünk, tervezzük a jövőnket, de a magánéletünket inkább megtartjuk magunknak. (nevet)