A világ távoli sarkában is Magyarországot tekintik mintának: a dél-koreai parlament jóváhagyta a törvényjavaslatot.

A dél-koreai törvényhozás szerdán jelentős támogatással fogadta el azt a jogszabályt, amely 2026 márciusától megtiltja a mobiltelefonok és egyéb digitális berendezések használatát az iskolák tantermeiben, kivéve a fogyatékkal élő tanulókat oktató intézményeket.
A törvényjavaslat benyújtását azzal indokolták, hogy noha sok iskolának már jelenleg is vannak saját korlátozásai az okostelefonok használatára vonatkozóan, a közösségi média intenzív használatának a fiatalokra gyakorolt negatív hatása egyre nagyobb aggodalomra ad okot.
Dél-Korea ezzel a lépéssel a globális trendhez csatlakozott, ahol más nemzetek is hasonló intézkedéseket vezettek be. Egy júliusban publikált kutatás eredményei alapján a holland iskolákban bevezetett digitális eszközök használatának korlátozása pozitívan hatott a diákok figyelmi képességeire. Az amerikai Pew Research Center statisztikái szerint Dél-Korea az egyik élenjáró ország a digitális technológia alkalmazásában, ahol a technológiai eszközök használata rendkívül elterjedt.
A 2022-ben és 2023-ban vizsgált 27 ország közül ez a legmagasabb arányt mutatja. A törvényjavaslatot, amely a tilalom bevezetését célozta, mindkét parlamenti párt támogatta. Az ellenzéki Néphatalom Párt (PPP) egyik képviselője, Cso Junghun a döntését azzal indokolta, hogy "a fiatalok közösségi média iránti függősége olyan aggasztó mértéket öltött, hogy reggelente vörösek a szemeik, mivel éjfél után is aktívan használják az Instagramot."
Az oktatási minisztérium egy tavalyi felmérése azt mutatta ki, hogy a közösségi média a dél-koreai középiskolások mintegy 37 százalékának napi szinten befolyásolja az életét, 22 százalékuk arról számolt be, szorongást kelt bennük az, ha nem férhetnek hozzá a közösségimédia-fiókjaihoz. Néhány ifjúsági érdekvédelmi csoport ugyanakkor arra hivatkozva ellenzi az okostelefonok betiltását, hogy az sérti a gyerekek emberi jogait.