Egy titokzatos, rég elfeledett temetkezési hely felfedezése új fényt vet az emberi történelemre, és eddig ismeretlen titkokat tár fel előttünk.

Az idei tavasz során a Nature Human Behavior tudományos folyóiratban megjelentek az első jelentős eredmények, amelyek a temetkezési hely kutatásával kapcsolatosak. A tudósok öt egyed maradványait fedezték fel, közöttük két teljes csontvázat és három koponyát. Ezen maradványok kora körülbelül 110-100 ezer évre tehető, ami a legkorábbi, megerősített példák közé sorolja az emberi temetkezést.

A csontvázakat rendszerint magzati pozícióban temették el, ami már önmagában is a tudatos temetkezési szokásokra utal. Azonban a kutatók figyelmét még inkább felkeltették a holttestek mellé helyezett különféle tárgyak: bazaltkövek, állatcsontok és vörös okker pigment töredékei. Ezek a tárgyak – különösen a több száz kilométer távolságból származó kövek – nem tűnnek gyakorlati célt szolgáló eszközöknek, így valószínű, hogy szertartási vagy rituális jelentőséggel bírhattak.

"Ez a viselkedésforradalom új dimenziókat nyit meg fajunk történetében" - jelentette ki Yossi Zaidner, a kutatás egyik vezetője és a Jeruzsálemi Héber Egyetem régészprofesszora. "Most először tapasztalhatjuk, hogy valami jóval mélyebbre nyúlik, mint csupán az étkezés és a túlélés."

A barlang mélyéből több mint 500 különböző méretű vörös és narancssárga okker darabot emeltek ki, melyek vasban gazdag kövek hevítésével jöttek létre. Ezek a színes anyagok valószínűleg festésre vagy díszítésre szolgáltak – ez pedig újabb bizonyítéka annak, hogy őseink már birtokában voltak az absztrakt gondolkodás és a szimbolikus cselekvés képességének.

A Tinshemet-barlang Izrael festői dombvidékén található, és egy rejtélyes, sötét hasadék, amely gyümölcsevő denevérek otthonául szolgál. A barlang bejáratához vezető úton egy egyszerű kőkupac rejtőzik, amely mögött a világ egyik legjelentősebb paleolit lelőhelye húzódik. Ez a barlang, amely a középső kőkorszakhoz (körülbelül 250 000-30 000 évvel ezelőttről) tartozik, a tudósok szerint kulcsfontosságú a humán viselkedés fejlődésének megértésében.

Az egyik felfedezett csontváz olyan kiváló állapotban maradt fenn, hogy az ujjaival összefonódva, a kezeit a feje alatt pihentetve találták meg. Ez a rendkívüli preservation a barlang egyedi klímájának, az esővíz hatásának, a mészkő összetevőinek és az elhamvadt tűzrakások hamujának köszönhető. Ez a különleges környezet sikeresen megóvta a csontokat és a környező tárgyakat, ellentétben más lelőhelyekkel, ahol az idő vasfoga súlyosan megrongálta őket.

A feltárási munka 2016 óta tart, és jellemzően a nyári hónapokban ér el csúcsra. Az idei évben is számos régészhallgató tevékenykedik a helyszínen, akik precíziós szerszámokkal – kézi vésőkkel és fogászati fúrókra emlékeztető mini eszközökkel – gondosan ügyelnek arra, hogy a kőből a legapróbb leleteket is kiemeljék.

Tinshemet jelentősége túlmutat önmagán. A kutatók szerint a térség fontos átjáró volt az afrikai Homo sapiens és az európai neandervölgyiek között. Lehetséges, hogy itt keveredtek is egymással a különböző emberfélék, így hibrid populációk is kialakulhattak. A két teljes csontváz pontos genetikai besorolása még folyamatban van - egyelőre nem tudni, Homo sapiensről, neandervölgyiekről vagy más, eddig ismeretlen csoportról van-e szó.

Zaidner megállapítása szerint az itt élő népcsoportok valószínűleg intenzív technológiai és eszmei cserék révén gazdagították egymás kultúráját. E korszakban bukkannak fel először a testfestés, az ékszerek és egyéb identitás kifejezésére szolgáló tárgyak. Ezek a díszítőelemek nem csupán esztétikai célt szolgáltak, hanem a közösségi hovatartozás kifejezésére is alkalmasak voltak, utat engedve az első jelentős "mi" és "ők" határok kialakulásának az emberi történelem folyamán.

A Tinshemet-barlang felfedezése megerősíti a korábbi, kevésbé alaposan dokumentált izraeli lelőhelyek - például a Skhul- és Qafzeh-barlang - jelentőségét is. Ezeket több évtizede tárták fel, de akkor még jóval kevésbé precíz módszerekkel. Most már biztosabbnak tűnik, hogy a temetkezés szokása valóban elterjedt volt ebben az időszakban.

Más kutatók a szándékos temetkezés gyökereit még korábbra, akár kétszázezer évvel ezelőttre is visszavezetik. Dél-Afrika területén, a Homo naledi nevű ősemberfaj esetében felmerült a lehetőség, hogy már akkor is gyakorolták ezt a rituális szokást. Jelenleg azonban a rendelkezésre álló bizonyítékok még korlátozottak, és sok szakértő kétségbe vonja e hipotézis megalapozottságát.

Izrael Hershkovitz, a Tel-avivi Egyetem antropológusa, aki szintén aktívan részt vesz a projekt irányításában, hangsúlyozza, hogy a temetkezések nem csupán spirituális jelentőséggel bírtak, hanem területfoglalási funkciót is betöltöttek. A sírok jelölik, hogy egy adott földterület mely közösséghez tartozik – ahogyan napjainkban is gyakran hivatkoznak ősi temetkezési helyekre, amikor a földtulajdon jogosságát próbálják alátámasztani. "A sírok valójában egy üzenetet közvetítenek: 'Ez a föld az apámé volt, és a nagyapámé is'" – emelte ki Hershkovitz.

A Tinshemet-barlang leletei nemcsak az emberi temetkezés történetét formálják át, de hatással lehetnek a spiritualitás és vallás kialakulásáról szóló elméletekre is. Egyes kutatók szerint a temetkezési szokások jelenthetik a vallásos hit első csíráit - amikor az ember először kezdte el a halált nem pusztán fizikai, hanem szimbolikus eseményként kezelni. A vörös okker használata pedig nemcsak díszítés, hanem a vér, az élet és a halál szimbólumaként is értelmezhető, ami még tovább mélyítheti az emberi spiritualitás gyökereinek kutatását.