Hihetetlen, hogy milyen messzire ment Radics Gigi édesapja a lányáért!


Az énekesnő mélyen hálás a szülei támogatásáért, és különösen apukája menedzseri szerepe nélkül nem biztos, hogy eljutott volna arra a pontra, ahol jelenleg áll.

Radics Gigi élete gyökeresen megváltozott, mióta édesanya lett, és bár minden figyelme kislányára, Bellára irányul, a zene továbbra is középpontban áll az életében. Az anyaság új dimenziókat nyitott meg számára, de a zenei szenvedélye sosem veszett el.

"Semmit sem csinálnék másképp, mindig fiatalon szerettem volna édesanya lenni. Nekem ez megadatott és bár voltak, akik féltettek, hogy a zene emiatt háttérbe szorul majd, nem így lett. Sőt, sokkal több érzés, dal, dalszöveg jött annak hatására, hogy anyuka lettem" - árulta el az énekesnő, aki úgy érzi karrierje alakulásában óriási szerepe van szülei támogatásának. Különösen édesapjának, aki évek óta menedzserként egyengeti zenei útját.

"Egész életemben hálás leszek apukámnak, amiért háttérbe szorította a saját karrierjét, hogy támogathasson engem az utamon. Mindig is az volt a célja, hogy felfedezze, mi az, ami nekem a legjobbat hozza. Olyan lehetőségeket teremtett számomra, amelyek kezdetben talán nem tűntek vonzónak, de hamar rájöttem, hogy apu megérzi, mi fog segíteni a fejlődésemben" - emlékezett vissza Radics Gigi, akinek édesapja is a zene világában mozgott.

Related posts