Felfedeztük, hogy hazánkat egy rendkívül szaporodó, vadászösztönnel rendelkező ragadozó népesítette be.
Az erdészeti statisztikák alapján meglepő fordulatot vett a hazai faunánk története: míg egykoron évtizedeken át kihaltnak vélték, napjainkra Magyarország lett Európa aranysakál-populációjának otthona. E rendkívüli ragadozók rendkívül gyorsan szaporodnak, a faj egyedeinek száma évről évre elképesztő, 40%-os növekedést mutat.
Jelenleg a vadásztársaságok évente több mint tízezer aranysakált ejtenek el a természetes ökoszisztéma egyensúlyának fenntartása érdekében, ami arra utal, hogy a populációjuk akár 60 ezer felett is alakulhat. Évek óta figyelmeztetnek a faj túlzott elszaporodásának veszélyeire. Ennek hátteréről Ujhelyi Tamás vadászt kérdeztük.
Ujhelyi Tamás, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) vadászati szakértője a Dívány számára kifejtette, hogy a ragadozó fajok és az ember harmonikus együttélése csak akkor biztosítható hosszú távon, ha figyelemmel kísérjük és kezeljük az egyedszámukat. Az emberi terjeszkedés következtében a vadak élőhelyei folyamatosan zsugorodnak, ami miatt a konfliktusok elkerülése szinte lehetetlenné válik.
"Az aranysakál sokkal kisebb testű ragadozó, mint a farkas, és nem is jelent olyan nagy problémát a haszonállatokra annak ellenére, hogy a prédái között kecskék, birkák, szárnyasok is szerepelhetnek -- mondta Ujhelyi Tamás. -- A problémát a faj terjeszkedése okozza. Az aranysakált a 90-es években észlelték először újra Magyarországon. És most már ott tartunk, hogy gyakorlatilag mindenhol előfordul, nem megy ritkaságszámba találkozni vele.
Ma már nincs olyan része az országnak, ahol ne lenne jelen."
Magyarországon az erdősítési tevékenységnek köszönhetően az aranysakálok fő zsákmányállatai, a kisemlősök is növekvő számban jelen vannak. Ráadásul a patás nagyvadállomány is növekszik. Míg az 1970-es években mindössze 2443 dámvad élt hazánkban, tavaly megközelítette a 48 ezret a számuk. Jelenleg majdnem 128 ezer fős a magyar szarvaspopuláció, és az őzek száma két és félszeresére emelkedett az elmúlt 50 év alatt, 141 ezerről 363 ezerre.
A statisztikai adatok alapján a vadászok naponta átlagosan ezer patást ejtenek el egy vadászidény során. Ez a tevékenység jelentős hatással van az aranysakálok táplálkozási szokásaira, hiszen így bőséges mennyiségű állati zsigert találnak. A vadászati nyomás emellett a mezeipocok populációját is veszélyeztetheti, ami végső soron a gabonatermesztésre is kihatással lehet.
"Eleinte azt gondoltuk, hogy a sakálok komoly veszélyt jelentenek a rókák populációjára, hiszen ugyanazt az ökológiai fülkét foglalják el. Azonban a megfigyelések azt mutatják, hogy ezek az állatok képesek egymás mellett élni, és ügyesen kerülik a konfliktusokat – mondja a szakértő. – Jelenlétük hatással van a biodiverzitásra, és megbontja az ökológiai egyensúlyt, ezért elengedhetetlen a szabályozásuk. Bár szükség van rájuk, hiszen őshonos fajok, és helyük van a környezetünkben, a gyors szaporodásuk miatt mégis indokolt a kontrollálásuk."
A legkomolyabb fenyegetést a patás nagyvadak utódai számára a természet vad prédái jelentik, amelyek szintén a zsákmánylistájuk részei.
A vadgazdálkodók aggodalma leginkább az őzgidák, szarvasborjak és dámborjak védelméről szól, de a mezeinyúl-állomány is komoly fenyegetésekkel néz szembe. Ujhelyi Tamás hangsúlyozta, hogy egyes területeken, ahol a vadállomány jelentősen megnövekedett, az utódszám drámaian csökkent az elmúlt évekhez képest. A korábbi vadgazdálkodási gyakorlat főként a biodiverzitás megőrzésére összpontosított, ám ma már elengedhetetlen, hogy figyelembe vegyük az emberi tényezőt is. A világ megváltozott, a mezőgazdasági területek folyamatosan bővülnek, ezért a mezőgazdászok tűrőképessége kiemelkedően fontos. Nem tolerálhatják a vadkárt tetszőleges mértékben. Bár izgalmas látványt nyújt egy kertbe betévedő vaddisznó vagy őzgida, ha ezek az állatok elpusztítják az egész évi termést vagy a konyhakert zöldségeit, annak súlyos következményei lehetnek.
