Megdöbbentő esemény történt a Hortobágyon: egy védett állatot sörétes puskával lőttek meg. Az Agrárszektor híradása szerint ez a cselekmény súlyos aggodalmakat vet fel a természetvédelem terén.

A decemberi Agrárszektor konferencián immár 11. alkalommal adjuk át 10 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.
A HNPI illetékes természetvédelmi őre egy sérült ragadozó madárra bukkant a földön, amely képtelen volt a repülésre. A bajba jutott állatot a Fővárosi Állat- és Növénykertbe szállították, ahol röntgenvizsgálat során kiderült, hogy a kerecsent sörétes puskával lőtték meg. Ennek következtében a madár röpképtelenné vált, szárnya szilánkosra tört, és a lába is súlyosan megsérült. Az állatkert állatorvosai gyorsan beavatkoztak, stabilizálták az állat állapotát, és egy sörétszemet műtéti úton eltávolítottak.
Jelenleg karanténban megfigyelés alatt tartják, súlyos sérülései miatt fennáll a lehetősége, hogy soha többé nem fog tudni repülni. A Hortobágynak ez a térsége a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) vezette LIFE SakerRoads projekt egyik kiemelt területe, ahol éppen a faj állományának stabilizálását célzó munka folyik már évek óta.
A MME munkatársai felvették a kapcsolatot bolgár kollégáikkal, a madár gyűrűje alapján kiderült, hogy a "Mónika" nevű fiatal tojót a Green Balkans munkatársai a visszatelepítési programjuk részeként idén engedték szabadon Bulgáriában. Az eset azért is különösen szomorú, mivel Bulgáriában 2006-ra a kerecsensólyom költő állománya kipusztult és a visszatelepítésének 2011-es megkezdését követően az első költőpárt csak 2018-ban jegyezték fel újra. Eddig 177 kerecsent engedtek szabadon Bulgáriában, melyek 80%-át a Green Balkans Vadállat Rehabilitációs és Tenyésztési Központjában tenyésztették - írták.