Ez volt a történelem legnagyobb népvándorlása | National Geographic
Ázsiából Dél-Amerika legdélibb csücskéig tartott a történelem legnagyobb emberi vándorlása, amelyet genetikai adatokon keresztül érthetünk csak meg igazán.
Szingapúri kutatók egy lenyűgöző kutatás keretében teljes genom szekvenálással elemezték 1537 ember genetikai anyagát, akik a világ különböző tájairól származtak, az Eurázsia északkeleti régiójától egészen Dél-Amerika legdélebbi csücskéig, összesen 139 különböző populációt képviselve. A kutatás célja az volt, hogy mélyebben megértsék az amerikai őslakosság populációs történetét és fejlődését. Az elemzések révén fény derült arra, hogyan alkalmazkodtak az egyes embercsoportok a változatos környezeti feltételekhez, és milyen következményekkel járt ez a népesség dinamikájára és genetikai sokféleségére nézve. Az eredmények a Science folyóiratban jelentek meg, gazdagítva ezzel a tudományos világ ismereteit a humán genom variabilitásáról.
Az emberi faj rendkívül mozgékony természetű, hiszen már őssejtjeink is számos alkalommal hagyták el Afrikát, hogy felfedezzék a világ más tájait – például Kelet-Ázsiát. Azonban a legnagyobb és legjelentősebb migrációra körülbelül 70 ezer évvel ezelőtt került sor, amikor az emberiség elindult a világ más részei felé. Az utolsó nagy vándorlás, amely az amerikai kontinens betelepítéséhez vezetett, szintén figyelemre méltó volt, hiszen Északkelet-Ázsiából indultak a felfedezők. Legújabb kutatások révén most már jobban megérthetjük ennek a több mint 20 ezer kilométeres útnak a genetikai összefüggéseit.
Ha az ember új lakhelyre, új környezetbe kerül, ott az immunrendszere elé is új kihívások állnak. Minél nagyobb a genetikai sokféleség, annál könnyebben tud ezekre a túlélést biztosító választ adni egy csoport. A genetikai adatok alapján a kutatók rekonstruálták azt a hosszú utat, ami Tűzföldig vezetett, és azt, hogy ennek során miként váltak le az egyes népességek. Az emberek először kb. 45 ezer éve érték el Szibéria nyugati részét, majd 31,6 ezer éve már továbbálltak Beringia felé.
A Szibéria keleti csücskében élő népek közül ma a kamcsatkai korjak és a csukcsföldi inuit csoportok állnak a legközelebb az észak-amerikai őslakosokhoz. A korábbi genetikai kutatásokat megerősítette a most feltárt adat is, mely szerint az észak-ázsiaiak és az amerikai őslakosok 28,6 - 19,3 ezer éve különültek el, a legutolsó nagy eljegesedéskor.
Egy ilyen monumentális, térben és időben is kiterjedt vándorút nem csupán a kultúrák alakulására hatott, hanem az emberi evolúcióra is jelentős hatással bírt. A vándorló csoportok genetikai sokfélesége jelentősen csökkent, ami számos következménnyel járt. Az immunrendszer működésében fontos szerepet játszó gének variabilitása is csökkent, ami hozzájárulhatott ahhoz, hogy bizonyos őslakos közösségek különösen érzékenyek legyenek az európai hódítók által hozott betegségekre. Ez a jelenség rávilágít arra, hogy a genetikai sokféleség megőrzése milyen kulcsszerepet játszik az egészség és a túlélés szempontjából.
Ezen felül az emberi szervezet elképesztő alkalmazkodóképességére is rávilágítanak az adatok. Külön vizsgálták az immunitásban és a hideghez alkalmazkodásban szerepet játszó gének sokféleségét is, valamint az Andok magashegyi környezetében fennálló alacsony oxigénszinthez alkalmazkodásét is.
Az északi és déli amerikai őslakos csoportok 17500 - 14600 éve váltak ketté, az első emberek 14 ezer éve érkeztek el Dél-Amerika északnyugati csücskébe. A következő 4 ezer éven belül a dél-amerikai csoport aztán négy jól elkülönülő csoportra bomlott aszerint, hogy milyen élőhelyet választottak maguknak. Így alakultak ki az amazóniai, az andoki, a félszáraz pampákon élő és a patagóniai népek.
A csoportok genetikai sokfélesége az idő múlásával folyamatosan csökkent. Az andoki népek talán a legelőnyösebb helyzetben voltak, mivel a kukoricatermesztés megkezdésével (5200-3600 évvel ezelőtt) sikerült megőrizniük genetikai sokszínűségüket, amely csak később kezdett erodálódni. Ezzel szemben a patagóniai közösségek drámai mértékben, mintegy 80%-os csökkenést szenvedtek el az elmúlt évezredek során, míg az amazóniai génsokféleség is jelentős, 66%-os hanyatlást mutatott.
A kutatások során feltárult, hogy Ázsia lakóit egy rendkívül gazdag genetikai sokféleség jellemzi. Hosszú időn keresztül a tudományos vizsgálatok túlnyomórészt az európai származású egyének genetikai jellemzőire összpontosítottak, ezáltal térképezve fel a kontinens genetikai sokszínűségét. Viszont, mivel a Föld népességének körülbelül fele ázsiai, eljött az idő, hogy alaposabban megismerjük, mit rejtenek a távoli keleti népek génjei.
