A szocializmus időszakában a férfiak különféle kozmetikumokat használtak, hogy ápolják megjelenésüket és öltözködésüket. Ezek a termékek gyakran egyszerű, de hatékony megoldásokat kínáltak az arcbőr és a haj ápolására, miközben a férfiak igyekeztek megfel

Egy igényes budapesti úriember reggelente a Barbon borotvahabját és a Figaro borotvapengét választotta a borotválkozáshoz, hogy bőre simaságát tökéletesítse. Az arcszíne frissességét Pitralon utáni frissítővel varázsolta meg, majd Derby dezodorral koronázta meg a napi rituáléját. Ha a hajkoronája egyre ritkább lett, egy kis Bánfi hajszesszel ügyesen orvosolta a helyzetet, biztosítva, hogy mindig a legjobb formáját hozza.

A Kádár-korszak kezdetén a test- és izzadságszag elfogadott jelenségnek számított, azonban az évek múlásával a higiéniára és a tisztálkodásra való odafigyelés egyre nagyobb szerepet kapott. E folyamatot különféle propagandai kampányok is támogatták. Az ápoltság kezdetben csupán a kellemetlen testszag hiányát jelölte, de idővel a fogalom jelentése kiterjedt a kellemes illatokra, sőt, a túlzott parfümhasználatra is.

Bár a kozmetikai ipar az utóbbi évtizedekben elsősorban a nőket célozta meg, a férfiak sem maradtak teljesen háttérben. Míg a női kínálat rendkívül gazdag és változatos volt, a férfiak számára készült termékek is fejlődésen mentek keresztül, és sok közülük máig fennmaradt a köztudatban. A Lenin körút 38. szám alatt található férfiillatszerbolt pedig kifejezetten az urak igényeit szolgálta ki, kínálva mindent, amire szükség volt a borotválkozás előtti és utáni rutinhoz: arcvizek, krémek, hajszeszek és még sok más. Például a boltban fellelhető termékek között megtalálhatók voltak:

"Az öltözetem bőr, nem pedig légies ballon, Az illatom Pitralon, ez a stílusom. De tudd meg jól, míg a bolygónk körbe forog, Mindig itt lesznek a rockerek, ez nem vitás dolog!"

- énekelte a Pokolgép együttes a szocialista időszak egyik leghírhedtebb férfikozmetikumáról, a Pitralon arcszeszről, amely már 1945 előtt is létezett, üvege visszaváltható volt. Az Esti Budapest egyik 1952-es számában az újságíró arról számolt be, a borbély akkor is tett Pitralont a vendég frissen borotvált arcára, ha nem is kérte:

„Egy kis Pitralon, talán? – kérdi halkan, mintha félne, hogy megijesztene. A Pitralon remekül elűzi a pattanásokat. Ekkor már nyúl is egy üveghez, amiből valami éles szagú folyadékot keneget az arcomra. Tiltakozni szeretnék, de a szavak a torkomon akadtak, mert attól tartok, hogy a hangom is elárulja, mennyire érdes, és akkor még gargalizálnom is kell a Pitralonnal.”

A Pitralon története igazán különleges, hiszen eredetileg uniszex bőrápolóként indult, mielőtt aftershave-ként vált volna ismertté. A 20. század elején Karl August, egy drezdai feltaláló, kámforos formulájával szembenézett a pattanások és bőrtisztátalanságok problémájával, így nemcsak hazánkban, hanem Németország, Ausztria és Svájc területén is népszerűvé vált. Talán meglepő, de a katonák körében nem csupán borotválkozás után használták, hanem kreatívan alkoholos italként is fogyasztották. Ennek a furcsa szokásnak a nyomait a magyar katonai szleng is megörökítette, hiszen a Pitralon a "fogszifröccs" elnevezés alatt is ismertté vált. A mai Pitralon receptúrája azonban már jelentősen eltér az eredetitől, így a termék továbbra is megőrzi egyedi karakterét, miközben a modern igényeknek is megfelel.

A zöld-fehér csomagolású Barbon borotvakrémet 1949 óta gyártja a Caola Kozmetikai és Háztartásvegyipari Zrt. Ettől kezdve többé nem kellett ecsettel felvinni a habot, ráadásul az arcszőrt is puhította. A márka egy Gusztáv nevű rajzfilmfigurával reklámozta a terméket, aki összevissza szabdalja az arcát a hagyományos szappanhabbal, míg a szomszédja fel nem hívja a figyelmét a Barbonra. 1974-ben már kapható volt a borotválkozás előtti és utáni arcvíz is. A borotvahab levendulaillatú volt, 19 Ft-ba került - összehasonlításképpen: az import Old Spice és Gillette 52 Ft volt, ráadásul ezekhez még a 80-as években is nehezen lehetett hozzájutni. 1984-ben arcborotváló versenyt is rendeztek a Barbonnal, amit Szép Árpád szombathelyi férfifodrász nyert meg: három arccal három perc 23 másodperc alatt lett kész. A retró magyar borotvakrémet egyébként újra lehet országosan kapni.

A Kádár-kor hajnalán a városi emberek már nem készítették el maguk a szappant, hanem a drogériák polcairól választották ki a szükséges tisztálkodási szereket. Az idő múlásával, ahogy a fogyasztói szokások átalakulásnak indultak, a vidéki lakosok körében is egyre inkább elterjedté vált a boltban való szappanvásárlás. Ebben az időszakban a szappanok inkább státusszimbólumként funkcionáltak, mintsem csupán tisztálkodási eszközökként. Nem véletlen, hogy a népszerűbb márkák, mint például a Baba szappan, amely kék-fehér pöttyös (egyes időszakokban csíkos) csomagolásával hódított, jól látható helyeken, például a szekrények vagy a televíziók tetején, sőt, vitrinben is kiemelt figyelmet kaptak. Ez a szappan nemcsak a nők, hanem a férfiak körében is közkedvelt volt, így valódi uniszex termékként vonult be a köztudatba.

Az 1950-es évekig a hajmosás során a mosószappan volt a legelterjedtebb megoldás, míg a samponok csak az 1960-as években kezdtek utat törni maguknak, főként a városi nők körében. Ekkor váltak népszerűvé a zsírosodás ellen kifejlesztett termékek. Az évtized során debütált a WU2 és a Figaro hajszesz, amelyek hatékonyan enyhítették a viszketést és a korpásodást, valamint serkentették a hajhagymák működését. A 70-es években a Velmetina samponcsalád lett a sláger, amely zöld színével és hormontartalmával hódított, különösen a hajhullással küzdő férfiak körében. A Bánfi hajszesz is nagy népszerűségnek örvendett a Kádár-korszakban, férfi vásárlók tömegei álltak sorba 1979-ben a Rákóczi úton, amikor a termék megérkezett a boltok polcaira, remélve, hogy segít a kopaszodás megállításában.

Ma már nehezen képzelhető el, de az 1950-es években a kellemetlen testszag megelőzése nem volt éppen a prioritások között, így a dezodorok használata is meglehetősen háttérbe szorult. Az akkori társadalomban a markánsabb testszag elfogadott jelenségnek számított. A dezodorok helyett sokáig különleges gézlapokat alkalmaztak a hónalj alatt, amelyek felvették az izzadságot, később pedig Alumol krémet és babahintőport használtak, változó eredményekkel. Az Alumol kenőcsöt, amelyet a boltok polcain találhattunk, a kéz izzadásának kezelésére is ajánlották. A dezodorok igazi elterjedése a 60-as években kezdődött, amikor az Élelmezésügyi Minisztérium Növényolajipari Igazgatósága összehívta a hazai kozmetikai és vegyipar tíz vezető vállalatát, hogy átbeszéljék a piaci igényeket. Pár héttel később pedig már a "fantáziadús" Dezodor márkájú izzadsággátló és szagtalanító készítmény debütált a piacon.

Kis idő elteltével egyre több dezodormárka látott napvilágot, amelyek elsődleges célja a szagok elfedése volt, és csak kevésbé az izzadásgátlás. A 8x4, a Medea és a BAC közkedvelt termékek voltak a férfiak körében, áruk - kiszereléstől és márkától függően - átlagosan 26 Ft és 86 Ft között változott, a 8x4 kifejezetten a fiatal korosztályt célozta meg. A 80-as évektől a Derby férfikozmetikai termékek a Kádár-kor pipereasztalának elengedhetetlen darabjaivá váltak; a dezodor mellett arcápolási termékeket is gyártottak. A Medea dezodor névválasztása az újságírók között verte ki a biztosítékot, akik nem értették, hogyan választhatott a szegedi Universal egy gyermekgyilkos mitológiai szereplőt a termék névadójának, ám ezzel csak nagyobb reklámot csináltak a kozmetikumnak.

"Végre a férfiak irányíthatják a nőket, mintha csak az orruknál fogva vezetnék őket" – hallatszott a Derby reklámjában.

Az 50-es években ugyan a férfiasan tökéletes Gillette termékek nem juthattak át a határon, ám megjelentek azok magyar változatai, amelyek minőségükben meglehetősen elmaradtak a nyugati változattól. A legismertebb magyar márkák a Figaro, a Supernova, a Tenkes, az 5 éves terv, a Bajtárs, az Olsenco voltak. Ezek közül talán a rozsdamentes acélból készült Figaro volt a legjobb minőségű, amelyet a Fővárosi Finomacélárugyár gyártott, fogyasztói ára 2,30 forint volt. Mivel a magyar pengéhez Magyarországon nem igazán volt megfelelő acél, ezért készterméket csak Nyugatról tudtak importálni dollárért, alapanyagot pedig a csehektől és a lengyelektől.

A 70-es években a Wilkinson borotvapengék megjelenése a Konsumex Külkereskedelmi Vállalat jóvoltából igazi szenzációt keltett. A prémium minőségüknek köszönhetően hamar hiánycikké váltak a piacon. Ekkor már a Shick és a Gillette is felbukkant, bővítve a választékot. Noha ezeket a pengéket a helyi trafikokban jóval drágábban kínálták, mint a hazai gyártású alternatívákat, mégis széles vevőkörre tettek szert. Az emberek hajlamosak voltak figyelmen kívül hagyni a hirdetéseket, amelyek arról győzködték őket, hogy a magyar pengék teljesítménye egyenértékű a nyugatiakkal.