Fél évszázaddal a bemutatója után újra vászonra került "minden idők legjobb Magyarországon készült filmje", és a hatása ma is éppolyan erőteljes, mint valaha.

Szombaton a Trafó nagytermében dupla teltház fogadta Szentjóby Tamás Kentaur című filmjét, ami igencsak meglepő, hiszen kezdetben csupán egyetlen vetítést terveztek. Az esemény különlegessége, hogy egy 38 perces, fekete-fehér alkotás, amely 1973 és 1975 között készült, képes volt megtölteni a budapesti színházat – ráadásul nem is egyszer, hanem kétszer, pótszékekkel együtt. A közönség összetétele is érdekes volt: nem csupán a hetvenes-nyolcvanas évek művészértelmisége képviseltette magát, hanem számos fiatal is, akik már bőven a rendszerváltás utáni generáció tagjai. A film promóciója is izgalmasan hangzott, hiszen úgy hirdették, hogy "röviden: a Kentaur minden idők legjobb Magyarországon készült filmje." A magasra emelt tét pedig egyértelműen hozzájárult a film iránti fokozott érdeklődéshez.

A következő sorok a magyar underground talán legmisztikusabb alakjától, Molnár Gergelytől származnak, aki az ős-punk Spions zenekar alapítója. 1978-ban elhagyta hazáját, és Kanadában telepedett le, ahol egész eddigi életét a múltja, azaz az 1978 előtti időszak határozza meg. Azóta nem bukkant fel a magyar nyilvánosságban, és magyar nyelven sem nyilatkozott, de ebben a filmben mégis hallható a hangja. Az idézet, amely a Szentjóbynak írt 1978-as levelében található, akaratlanul is fokozta a film körüli misztikumot és a várakozásokat. A Kentaur körüli mítosz és kultusz is jelentős, hiszen a hatóságok 1975-ben betiltották a filmet, 1983-ban pedig szinte csodával határos módon egy példányát sikerült megmenteni. Ekkor néhány titkos és szűk körű vetítésre is sor került, bár a szövegkönyv végül megjelent, az alkotás csak 2009 után vált elérhetővé. Azóta ismét eltűnt a filmforgalmazásból, és a kulturális köztudatban csupán a láthatatlanság mítosza él tovább. Az alkotó maga 1975-ben, a zaklatások, letartóztatások és elhallgattatások elől menekült el, és csak 1991-ben tért vissza Magyarországra.

A háziasszony szerepe nem csupán a gazdaságosságról szól. Az otthoni munka sokkal inkább a szeretetről, a gondoskodásról és a család összetartásáról szól. A napi teendők, mint a főzés, takarítás vagy a gyerekek nevelése, bár néha fárasztóak, mégis egy olyan értéket képviselnek, amely túlmutat a puszta anyagi szempontokon. Az otthon melege és a családi kötelékek erősítése sokszor felülírja a gazdasági racionalitást.

2. HÁZIASSZONY Nos, bízom benne, hogy azt a tevékenységet munkának titulálod, amely az önállóság és a teljesség helyett inkább a függőség és a befejezetlenség állapotában tartja az embert... Szociális átalakulás nélkül nem valósulhat meg tudati fejlődés, és tudatunk átalakulása nélkül a társadalmi változások sem következhetnek be.

A film fogadtatása különösen izgalmas volt, tekintettel a legendákra, amelyek körbelengik a művészetet. A vetítés Szentjóby Tamás kiállításának záróeseménye volt, amely az INFINITEZIMÁLIS ERÓSZ, avagy Szexuális Fülke Ellenforradalom Gyerekeknek címet viselte. Ez a sokatmondó című tárlat két hónapon keresztül vonzotta a látogatókat a Trafó Galériában. A film, amely jóval egyszerűbb narratívával bír, mint a kiállítás címe, a Balázs Béla Stúdió (BBS) falai között készült, tizenkét rövid jelenetből tevődik össze, mindegyik szorosan összefonódik a munkával, ahogyan azt manapság a politikai diskurzusban emlegetik. A filmkockákban dolgozó emberek életét figyelhetjük meg: nőket a varrodákban és a dobozgyárban, fehér köpenyes tervezőket, akik tervrajzok fölé hajolva dolgoznak, száz embert, akik egy hatalmas teremben lottószelvényeket válogatnak, valamint kapáló asszonyokat a földeken és vak munkásokat, akik keféket gyártanak. A filmben feltűnnek az autóbuszon hazafelé utazó asszonyok, a presszóban lazító férfiak, akik a munkásszállón mérkőzéseket néznek. Mindezek a munka utáni pillanatok és helyzetek egyfajta tükörként szolgálnak a mindennapi életre, amely szerves része a munkavállalók világának.

Az első meglepetés az volt, hogy a munka témája, amely Szentjóby életművének egyik központi eleme, még mindig releváns és érvényes. A munka, a munkás és a dolgozó fogalmai az államszocialista korszakban szentnek számítottak, és a film éppen azt tárja fel, hogyan alakítja az államszocialista ideológia a munkást gépi lényekké, miközben kiüresíti a mögöttük rejlő jelentéseket. Ezt a folyamatot egy egyszerű, de hatékony filmes technikával mutatja be, amelyről később részletesebben is szót ejtünk. A munka és a foglalkoztatottság az utóbbi évtizedekben is kiemelt jelentőséggel bír, párhuzamosan a gazdasági növekedéssel, és a film arra is rávilágít, hogy a mögöttes kizsákmányolás, elnyomás és szabadságkorlátozás mennyire nem változott meg az idő múlásával.

Az egyszerű trükk lényege a vizuális és akusztikus elemek éles elválasztása: a szereplők szájmozgása nem a kimondott szöveget tükrözi, hanem egy teljesen más narratívát hoz életre. A jelenetek alatt olyan szinte elvont dialógusok hallatszanak, amelyek nemcsak ironikus töltettel bírnak, hanem a marxista terminológia finom szövedékével is átszőve vannak. E közegben a kantiánus megállapítások is felütik fejüket, miközben a hétköznapok apró részletei, a mindennapi élet költészete is megjelenik: elmélyült vezércikk-retorika, bizalmas információk a háttérből, és kocsmai eszmecserék egyaránt színesítik a narratívát.

3. VENDÉG Akik azt hitték, hogy csak a moziban lehet minden másképpen, azok most kiszabadítják titkos képességeiket, abban reménykedve, hogy bebizonyíthatják Isten és ember előtt, hogy tényleg égi lények és szabadok.

4. VENDÉG Az öreg máris előkészíti a kabátját, mintha egész életében erre a pillanatra készült volna. Elindul, hogy felforgassa a dolgokat. Nála a személyes és a politikai világ határvonalai elmosódnak. Kíváncsian várom, mit kellene felfedezned ahhoz, hogy végre te is felállj és cselekedj.

3. VENDÉG Kérlek, ne haragudj, de teljesen tiszta tudattal és eltökélt akarattal kételkedem mindabban, ami körülöttem zajlik. Csak úgy áramlik belőlem a semmi, mint egy megfáradt patak. Az igazság, tudod, mindig győzedelmeskedik felettem, mint egy titokzatos erő, ami végül is rajtam keresztül bontakozik ki. Csak remélem, hogy ez a vén lázadó nem csap le rám váratlanul.

Folyamatos önreflexiók, ahol a film önmagát is narrálja, idézőjelbe teszi, irónia és dráma váltakozásai, ahol nincs szó közvetlenül a rendszerről, mégis végig a rendszerről van szó. Nem csoda, hogy nem ment át a cenzorokon. 1975-ben elkobozták a munkakópiát, azaz a még nem teljesen kész filmet. Nyolc évvel később, már Szentjóby távollétében jön a fordulat, Durst György, a BBS (nem kevésbé legendás) szervezője, vezetője ugyanis hozzájutott a kópiához.

A Qubit újságírói csapata felkereste Durst Györgyöt, aki Spanyolország napfényes tájain él. György készségesen megosztotta velünk naplójegyzeteit az 1983-as eseményekről, amelyek mély nyomot hagytak benne.

A Báthory utcai irodaház kisvetítőjében dolgozott egy különleges figura, Gyula bácsi, aki a Filmfőigazgatóság gépésze volt. Ő őrizte a leadott kópiákat a gépház egy apró raktárában. Gyula bácsi nem csupán egy egyszerű technikus volt; ő volt a nép hangja, aki a pletykák szerint különösen figyelemre méltó szerepet játszott a péntek délutáni vetítéseken, amikor Kádár elvtárs és kísérete élvezte a filmeket. Az ő véleménye nagy jelentőséggel bírt az elvtársak számára. Ezeken a vetítéseken a stúdiók által készített filmek bemutatója zajlott, ahol a Budapest, Hunnia, Objektív, Dialóg és Társulás stúdiók vezetői, valamint különféle szakemberek és forgalmazók, például a FŐMO, MOKÉP és HUNGAROFILM képviselői vettek részt. Én is megtapasztaltam néhány ilyen eseményt, és tanulságos volt hallani a véleményeket. Általában a főigazgató kezdett beszélni, míg a többiek csendben ültek. Visszatekintve, elmondhatom, hogy ezek az elfogadó vetítések gyakran szánalmasak voltak, hiszen az igazi szakmai vélemények már a stúdió tanácsban elhangoztak, így a vetítéseken ritkán hallhattunk valódi kritikát.

Amikor Gyula bácsi elhunyt, egy fiatalabb gépész lépett a helyébe. Egy alkalommal, amikor egy filmet vittem be megtekintésre, megkérdezte tőlem, hogy nem vinnék-e el néhány régi filmet a kisraktárból, mert már jó ideje ott porosodnak, és csak foglalják a helyet. Átnéztem a kópiákat, és találtam közöttük olyan klasszikusokat, mint a Tanú, a Tűz van, babám!, az Álombrigád, az Önfelszámolás, a Kísérleti iskola, és még néhány más filmet is. Különösen feltűnt Szentjóby Kentaur című filmjének egy kétszalagos kópiája. Erről a filmről sokat hallottam, és sokan azt hitték, hogy valahol eltűnt, vagy megsemmisült. Ezért úgy döntöttem, hogy magammal viszem, és titokban készítek belőle egy fényhangos kópiát a laborban, amelynek "Talány" címet adtam.

Durst a BBS keretein belül egy exkluzív vetítést szervezett, amely során a "Talány" című film negatívját és hangszalagját a Filmarchívumban adta le. Az egykori BBS-vezető értesülései szerint valaki Svájcba juttathatott egy kópiát, Szentjóby számára, aki a film helyreállítását tűzte ki célul, ám a második hangsáv sajnos nem került elő. Ezt követően, a sokáig elveszettnek hitt film 2011-ben végre napvilágra került a 42. Filmszemlén, ahol Durst újra vetítést rendezett.

Azonban eközben is történtek fejlemények, amelyek meghatározónak bizonyultak a Kentaur sorsa szempontjából. Egyrészt a film teljes szövege megjelent a Jelenlét folyóirat 1989 1-2. számában, amely a Szógettó címet viselte, és ezzel a betiltás-eltűnés-láthatatlanság valósága és mítosza újabb réteggel gyarapodott. Majd hosszú szünet következett, míg a budapesti Ludwig Múzeum 2009-ben elkészített egy digitális kópiát, és megszervezett egy vetítést a budapesti Toldi Moziban. Mindez annak apropóján történt, hogy a film meghívást kapott a 2009-es, 11. Isztambuli Biennáléra, azaz egy képzőművészeti, és nem filmes eseményre. Miután a Kentaur ott sikerrel szerepelt, a világszerte ismert kurátor, Carolyn Christov-Bakargiev az Artforum című rangos folyóiratban az év "legjeit" felidézve írt a filmről. A Ludwig a filmet később is bemutatta a kollekció új szerzeményeiből összeállított, Valami változás című kiállításon is, 2011-ben, amely két évvel előzte meg Szentjóby Tamás (St.Auby Tamás néven jegyzett) önálló kiállítását ugyanitt, amely a TNPU: Létminimum St.Andard Projekt 1984 W (avagy: Ez lett az egysejtűből) címet viselte.

1. PARASZTASSZONY Amihez pénz kell, az a háború!

2. PARASZTASSZONY Paraszt vagyok, de nem vagyok buta. Ha a háború a pénzről szól, akkor miért fáradozol a földeken?!

3. PARASZTASSZONY A rossebb kapál pénzért! Én pénzt kapálok. Mert a természet a pénz. Nyersanyag. Ezért mi pénzt kapálunk. Ingyen.

Bencsik Barnabás, a Ludwig Múzeum akkori igazgatója kérdésünkre felidézte, hogy a Kentaur akkor került újra a nemzetközi érdeklődés fókuszába, amikor meghívták Isztambulba a biennálé kurátorai, a horvát WHW (What, How & for Whom) kollektíva tagjai, Ivet Ćurlin, Ana Dević, Nataša Ilić és Sabina Sabolović. A kurátori team egyik tagját, Ana Devićet az akkor különösen aktív, és ma is működő kortárs művészeti exportiroda, az ACAX (Agency for Contemporary Art Exchange) hívta meg Budapestre, pontosan azért, hogy megismerje a művészeti szcénát és akár művészeket, műveket is keressen a biennálé számára.

Az ACAX a biennálé-meghívás nyomán elhatározta, hogy produceri szerepben támogatja a Kentaur digitális kópiájának létrehozását. Ehhez a Filmarchívumban található 16 mm-es filmet és a megmaradt hangsávot kellett összehangolni, valamint digitalizálni az anyagot. A folyamat részeként a film elejét és végét főcímekkel kellett ellátni, angol és török feliratok kíséretében. A digitális kópia elkészítésében Kálmán Rita, az ACAX és a Ludwig Múzeum akkori munkatársa, továbbá Szilágyi Kornél, az Igor és Ivan Buharov alkotópáros tagja, segítették a rendező munkáját.

A Bécsben élő Kálmán Rita a Qubitnek azt mondta, hogy a horvát kurátor, Ana Dević már úgy érkezett Budapestre, hogy tudott a filmről, sőt, talán részleteket látott is belőle, és rá is kérdezett, hogy láthatná-e, és találkozhatna-e az alkotóval. Ez minimum érdekes egy korábban betiltott, forgalomba sosem került és tulajdonképpen befejezetlen film esetén, amelynek azonban a mítosza nagyon is eleven volt.

"A film újjáélesztése és bemutatása az Isztambuli Biennálén egy igazán különleges pillanat a kurátori pályafutásunkban, amely rendkívül boldoggá tett minket" - meséli a Qubitnek Ana Dević, a WHW tagja. "Szentjóby Tamással 2008 telén, Budapestre tett kutatóutam során találkoztam. Ekkor még nem volt lehetőségünk megnézni a filmet, még a kalózkópiát sem láttuk. Az együttműködés motorja egy inspiráló beszélgetés volt az alkotóval, aki nem csupán tehetséges művész, hanem mélyen gondolkodó személyiség is. Rengeteget mesélt a filmről, és az elmondottak rendkívül izgalmasan hatottak ránk. Kíváncsivá tettek minket. Abban az időben a film már egyfajta karizmatikus státuszt élvezett a szakmai körök szűk közegében."

Kálmán Rita kiemelte, hogy az isztambuli bemutató óriási sikert aratott, és a budapesti Toldi moziban tartott vetítés végén a közönség állva tapsolt. "Számomra ez egy különösen jelentős élmény volt, hiszen részt vehettem abban a hosszadalmas és részletes munkában, amelynek eredményeként a több évtizedes mítoszból végül egy új, megformált műalkotás született."

1. MUNKÁS A gazdasági csuda bebizonyította, hogy van jövő. Igaz?

2. MUNKÁS Nos, úgy tűnik, érdemes a jelent helyrehozni. Te mibe veted a hited? A technológia ígéreteibe, vagy inkább a saját képességeidbe?

1. MUNKÁS Egy biztos, minél szűkebb, amiben vagyok, annál közelebb van, amiben nem vagyok.

2. MUNKÁS Szeretlek. Ahogyan Marx is fogalmaz a "Gép egyenlő pokolgép" című művében, úgy én is úgy érzem, hogy a te igényeid összhangban állnak az enyéimmel. Ez a kölcsönös szükséglet nem csupán véletlen, hanem egy mélyebb összefonódás eredménye, ahol a közös érdekünket határozottan és magabiztosan képviseljük, függetlenül a külső hatásoktól.

A Kentaur szombati vetítése olyan esemény volt, amelyre a múlt évtizedek során többször is visszatekintettünk, és nem véletlen, hogy 1975, 1983, 2009 és 2011 után most, 2025 januárjában is újra aktuálisnak érezzük. De mi az, ami a mai világban újra életre kelti ezt a történetet? Miben rejlik az, ami a múltban megfogta a közönséget, és hogyan rezonál ez a mai valósággal?

A film központi témája, a munka, és annak kontextusa, időtlen értékekkel bír, ahogyan Szentjóby másik kiemelkedő témája, a feltétel nélküli alapjövedelem is, melyről évtizedek óta folynak a diskurzusok, művészeti megnyilvánulások és társadalmi akciók. Ma már sokan eszmélnek arra, hogy ez a koncepció valós gazdasági és politikai alternatívát kínálhat. Ezzel szemben Magyarországon az elmúlt másfél évtizedben a munkaalapú társadalomról szóló hivatalos diskurzus uralkodik, miközben a munkával szerzett jövedelem egyre inkább csökken. Érdekes módon, tavaly a hivatalos retorikában, még ha csak a hitelekkel kapcsolatban is, megjelent a "munkás" kifejezés, sőt, a fiatal munkás fogalma is, amely korábban ismeretlen volt a NER szótárában. A filmben megjelenő 2. Munkás – akit Hajas Tibor hangja kelt életre – szinte lázadónak ható megnyilvánulása, amikor azt mondja az 1. Munkásnak: "szeretlek", különösen hangsúlyos üzenetet közvetít a munkáslét és az emberi kapcsolatok összefonódásáról.

A nézőben felmerül egy másik párhuzam, méghozzá a korszak talán leghíresebb, szintén mítoszok övezte és elavulni nem képes szociográfiája, Haraszti Miklós Darabbér című könyve. Az 1972-es szöveg - amelyet betiltottak, szerzőjét letartóztatták és elítélték -, élesen mutatja meg, hogy a magát a munkások államának nevező szocialista rendszer mivé alacsonyította a munkásokat, hogyan tette őket rabszolgává a mennyiségi alapú teljesítménybérezés, és ők miként próbálták átverni a szisztémát. A Darabbért Haraszti Szentjóbynak ajánlotta, a film és a könyv ma akár egymás párdarabjaiként is értelmezhetők. Kürti Emese művészettörténész 2010-ben úgy írt erről, hogy a Kentaur "a Darabbér vizuális párhuzama, és nagyon hasonló nézőpontú rendszeranalízis. De ahogy a Darabbér ideje sem korlátozódik pusztán a Kádár-korszakra, a Kentaur is azért olyan eleven a harmincöt éves, restaurált dokumentumképeivel, mert a jelenben van aktualitása."

A múlt szombati vetítést megelőzően egy szándékosan irritáló mesterséges intelligencia-hang olvasott fel egy terjedelmes szöveget a Kentaurról, Gelencsér Gábor esztéta írását, amely a kettős beszéd fogalmát használja alapul az értelmezéshez és a Kentaur-metafora kibővítéséhez. Szalai Borbála, a Trafó Galéria igazgatója a Qubitnek elmondta, hogy céljuk az volt, hogy a filmet különböző kontextusokba helyezzék, különösen a fiatal nézők szempontjából. Az AI-hang jelenléte az első pillanatokban diszkomfortérzést kelt, de hamarosan világossá válik: ez a gépi hang mintha új dimenziót adna a filmnek. Hiszen éppen a robotizáció és a mesterséges intelligencia az, ami lassan átalakítja, sőt újraértelmezi mindazt, amit eddig a munkáról és a munkásról gondoltunk. Ugyanígy ez a változás a művész fogalmát is érinti, felvetve a kérdést: ki vagy mi is valójában a művész?