Hunyadi-film: Mítoszépítés helyett inkább felszínes illúziórombolás, egy kis leszbikus szenvedéllyel fűszerezve.

Egy hősre vágytam. Arra, hogy a tévé előtt ülve büszkén álljak fel, tudva, hogy Hunyadi János olyan történelmi figura, aki tudatosan védte a magyarságot és a kereszténységet, és akit a fiatalok példaképként emlegethetnek majd. Ehhez képest a sorozat üres, erőltetett párbeszédekkel és illúzióromboló pillanatokkal teli. A hős helyett egy ösztönlényt kaptam, aki nem egy világos értékrend mentén éli az életét, hanem csupán sodródik. Ő az, akit könnyen kihasználhatnak és manipulálhatnak. Nem egy pozitív, erényekkel teli karakter, mint ahogyan az amerikai filmek hőseit ábrázolják, hanem inkább egy mellékszereplő. A kigyúrt felsőtestét öncélúan mutogatják, míg a stratégiai érzéke szinte teljesen háttérbe szorul. A női karakterek, mint például Szilágyi Erzsébet, alkalmasak lennének arra, hogy méltósággal, nőiességükből fakadó vonzerővel jelenjenek meg, tiszteletet vívva ki okosságukkal, szeretetükkel és védelmező erejükkel. Ezzel szemben a sorozat azt sugallja, hogy a nő csupán szexuális játékszer, akit csak félmeztelenül látva lehet érdekes. Nőként ezt elfogadhatatlannak tartom, és rendkívül káros üzenetnek a fiatal lányok számára, akik bizonytalanok és önbizalomhiánnyal küzdenek. A nőiség nem a testünk üres, közönséges megjelenítése. A leszbikus jelenet pedig annyira öncélú és botrányos, hogy szavakat sem találok. A szülést ilyen elrettentő módon bemutatni pedig súlyos vétek az anyaság ellen. A túlzottan naturista és visszataszító ábrázolás, amelyben minden csupa vér, és a szülésbe belehaló nő holttestét érzéketlenül otthagyják, nem méltó egy történelmi filmhez, és nem tükröz pozitív képet életünk egyik legnehezebb, de legfontosabb mozzanatáról. A sorozat nem a hősök karakterét mutatja be, hanem lerombolja azt. El tudjuk képzelni, hogy egy pápa valóban egy koronázáson ostobának nevez egy szertartást? Hogy a római katolikus egyház vezetője, Krisztus földi helytartója, bármilyen katolikus rituálét ostobaságnak tituláljon? És ezt közpénzből, Magyarországon? A keresztény és jobboldali sajtó pedig lelkesen tapsol ennek? A magyar uralkodó, aki valójában meghatározó szereplő volt Európában, a filmben egy elvtelen, szánalmas figura, aki minden értéket lábbal tipor a saját érdekeiért. Gratulálok, remek példakép a fiataloknak, és ez biztosan nem segít abban, hogy jó magyarnak érezze magát bárki. A magyar nemesek is negatív karakterek, gyávák, gátlástalanok, ostobák, akik nem tisztelnek semmilyen valós értéket. Tényleg ezt az üzenetet kell közvetítenie egy történelmi filmnek a saját népéről? Tényleg azt kell látnunk, hogy miközben az egyik nemes a királynéval közösül, a másik szemrebbenés nélkül leül az ágy szélére, és beszélgetni kezdenek? Ez a legfontosabb üzenetünk róluk? A párbeszédek laposak, unalmasak, mintha egy szappanoperát néznénk. Ráadásul számos szakmai hiba is fellelhető a filmben; például azt mondják, hogy a szultán gyerekét a magyar ágyasai nem nevelhetik, majd később, minden magyarázat nélkül, mégis azt látjuk, hogy de. Úgy érzem, az alkotók nem ugyanazt a célt szolgálják, mint mi. A Mi Hazánk mindig is a történelmi magyar filmek készítését szorgalmazta, hogy erősítsük a hazaszeretetet és minél többen megismerjék a történelmünket. A kultúra üzenetet hordoz és értéket közvetít. Ez a film inkább az amerikai sorozatok látványvilágára hasonlít, pedig az lett volna a cél, hogy megtanuljunk olyan hősöket bemutatni, akikhez tartozni szeretne az ember. Mert Hunyadi valójában ilyen volt. Egy olyan karakter, aki miatt jó magyarnak lenni. Ezt a filmet azonban már nem tudom ilyen szavakkal illetni.