Az igazolások, a csapatépítés folyamata, a kitűzött célok, valamint az első bajnoki mérkőzés időpontja mind fontos témák voltak a megbeszélésen.

Hétfőn délután tartotta nyári szurkolói ankétját az NB I.-re készülő Carbonex-Komló férfikézilabda-csapata, amelyen Szögi Balázs ügyvezetőtől, György László vezetőedzőtől, valamint az újdonsült csapatkapitánytól, Melnicsuk Viktortól tudhattak meg kulisszatitkokat a rajongók.
Az ankét elején Szögi Balázs megosztotta, hogy az előző idény során a Carbonex-Komló csapata a 9-12. helyezés elérését tűzte ki célul, amiből végül a 9. hely sikerült. A jelenlegi célkitűzésekkel kapcsolatban azonban hangsúlyozta, hogy még korai lenne konkrét elvárásokat megfogalmazni, ezt György László is megerősítette. A csapatok erőviszonyait senki nem ismeri pontosan, ráadásul több együttes is jelentős változásokon ment keresztül, és a feljutott csapatok teljesítményét sem tudták még felmérni. Két-három hét múlva várhatóan egy tisztább képet tudnak majd kialakítani a helyzetről.
A vezetőedző azzal kezdte, hogy már nem akar sokat azzal foglalkozni, hogy mi történt az előző szezonban, mert ha valaki túl sokat néz vissza, akkor meg fog botlani és elesik. Emellett megerősítette, hogy Lazar Petrovics sérülten érkezett meg a felkészülésre, ami kényszerhelyzetbe hozta a klubvezetést és a szakmai stábot is. Szerződést bontottak a balkezes átlövővel, s nagyon gyorsan igyekeztek megtalálni, aki pótolhatja őt a játékrendszerükbe. Az új játékost várhatóan a héten be is jelentik, aki a lengyel első ligában nyolcadikként zárt Energa MTS Kalisz csapatából a 29 éves, 200 cm-es (106kg) ukrán Vladyslav Dontsov.
A játékoskeret átalakulásával kapcsolatban kifejtette, hogy optimista a jövőt illetően, különösen a kapusposzt terén, ahol Maksym Viunik és Ágoston Áron érkezésében látja a fejlődést. Ugyanakkor megemlítette, hogy Szrnka Levente távozása miatt van egyfajta hiányérzete, de elismeri, hogy a Győri csapat erejével nem lehet versenyezni.
Felmerültek a nyitó meccsel kapcsolatban is a problémák, hiszen a Komlói Bányásznapok idejére esik (szeptember 7.). Szögi ezzel kapcsolatban elmondta, hogy semmi esetre sem szeretnék feladni az első meccs pályaválasztói jogát, hiszen ez döntő lehet itt a bajnokság korai szakaszában. Csütörtökre szeretnék előrehozni a NEKA elleni összecsapást.
A Komló új csapatkapitányaként nem csupán a klub színeit, hanem a város szellemét is magáénak vallja.
Az újonnan kinevezett csapatkapitány, Melnicsuk Viktor megosztotta a hallgatósággal, hogy óriási megtiszteltetésként élte meg, amikor György László felkérte erre a felelősségteljes pozícióra. Azonban nem tudott azonnal igent mondani. Először is alaposan mérlegelnie kellett, hogy vajon valóban megfelelő személy-e jelenleg a csapat keretében. Végül azonban arra a következtetésre jutott, hogy ide tartozik: ez a csapat, ez a város az ő otthona, és készen áll arra, hogy rendet tartson a pályán és az öltözőben is. Így hát magabiztosan vállalta a feladatot.