Ismét egy vasúti fényjelző hibája okozott riadalmat Dunaszerdahelyen, és csaknem tragédiába torkollott az eset!

A Pozsonyi úton található vasúti átjáró rengeteg ember számára okozott már fejtörést és bosszúságot.
Portálunk értesülései szerint pénteken délben ismét probléma adódott a közlekedési rendszerben, amely komoly veszélyhelyzetet idézett elő. A sofőrök nem kaptak figyelmeztetést a közelgő vonatról, ami rendkívül kockázatos helyzetet teremtett. Az érintett útszakaszon, ahol a vasúti sínek átlósan keresztezik az utat, nem található sorompó, így a fény- és hangjelzések voltak az egyedüli eszközök a járművezetők figyelmeztetésére. Olvasónk beszámolója szerint a meghibásodás következtében a vonat már a közelben volt, miközben az autók továbbra is áthaladtak a síneken.
A mozdonyvezető feladata, hogy alaposan ellenőrizze, vajon az átjáró akadálytalanul megközelíthető-e. Olyan forgalmas területeken, ahol a kockázatok fokozottabbak, gyakran jelzőőrt is kihelyeznek, hogy biztosítsák a biztonságos átkelést.
Érdeklődtünk a Szlovák Vasutak (ŽSR) szóvivőjénél az esetről, illetve arról, hogy minden ilyen hibás esetet rögzítenek-e, illetve azonnal megkapják-e a hibajelzést egy adott vasúti átjáróból.
Épp a közelmúltban írtunk róla, hogy egyre több ilyen és ehhez hasonló esetről számolnak be a Csallóközben közlekedők, akiknek már kezd fogytán lenni a türelmük. Az elmondottak alapján kis túlzással néha már-már orosz ruletthez kezd hasonlítani a vasúti átjárók megbízhatósága, miközben a minisztérium állítja, gond egy szál sem, a Szlovák Vasutak szerint ha akad is probléma, kézben tartják a dolgokat, a közlekedési szakértő pedig alibista intézkedésre figyelmeztet.