Megérkezett az új uniós-svájci megállapodás, amely különleges lehetőségeket kínál. Magyarország helyzete azonban még mindig nagyon eltér a fejlettebb országokétól, de ez talán éppen előnyére válhat a megállapodás keretein belül.
Kilenc hónapnyi intenzív tárgyalás után végre napvilágot látott a Svájc és az Európai Unió közötti harmadik együttműködési csomag. A részletek azonban még mindig nyitott kérdésként lebegnek a felek feje felett, hiszen a svájci lakosság többségének beleegyezése nélkül nem lehet véglegesen rábólintani a megállapodásra.
Szokatlan hírszegénység övezte az Európai Unió és Svájc között pénteken aláírásra előkészített egyezmény folyamatát. A két fél hivatalosan 2024 márciusa óta folytatta a tárgyalásokat, összesen 197 megbeszélést tartottak, ám ezekből szinte semmi információ nem szivárgott ki. Ignazio Cassis svájci külügyminiszter, aki mindvégig hallgatott a témával kapcsolatban, pénteken is kifejezéstelen arccal lépett a nyilvánosság elé, miután kezdeményezte a megbeszélések újrakezdését. A titokszerű légkör és a szűkmarkú tájékoztatás még inkább felerősítette az érdeklődést az egyezmény részletei iránt.
A furcsa, alacsony szintűnek nevezett kommunikációnak megvan a magyarázata: főként a svájci illetékesek nem szerették volna, hogy az egyezség a túl agresszív hírverés miatt meghiúsuljon, esetleg olyan nyersen szakadjanak félbe a tárgyalások, mint 2021 májusában. Akkor a svájci tárgyalók, hét év fáradságos alkusorozata után, egyszerűen elhagyták a tárgyalóasztalt, arra hivatkozva, hogy az öt területre - személyek szabad áramlása, mezőgazdaság, technikai akadályok, közlekedés szárazföldön és levegőben - kiterjedő egyezséget nem tudják elfogadtatni a svájci lakossággal, amelynek népszavazáson kell határoznia. Nem is szólva a kétoldalú megállapodásokat kísérő jogi garanciákról, arról, hogy a szuverén Svájcnak számos kérdésben el kellene fogadnia az Európai Unió belső szabályrendszerét, meg kellene hajolnia az Európai Bíróság döntései előtt.
Svájc számára kulcsfontosságú, hogy szoros kapcsolatokat ápoljon az Európai Unióval, hiszen a kétoldalú megállapodások sora – a Bilaterális I. és II. programok keretében több mint száz ilyen egyezség született a szakítás előtt – elengedhetetlen a gazdasági kapcsolatok fenntartásához. Az ország exportjának 70%-a az unió piacaira irányul, így a szabályozások harmonizálása is alapvető jelentőségű, hogy vonzó legyen a nemzetközi óriáscégek számára, akik az alpesi régió előnyeit kihasználva működnek együtt a 27 tagállammal. Egy nyersebb nézőpont szerint a kétoldalú szerződések létfontosságúak azért, hogy Svájc elkerülhesse a teljes uniós tagságot, amely a közvetlen demokrácia lemondását vonhatná maga után. Különösen fontos Svájc számára, hogy részt vehessen az Európai Unió tudományos és kutatási programjában, a Horizontban, valamint a diákcsereprogramban, amelyekből az utóbbi három évben kizárták, de jövő januártól ismét csatlakozhat.
A Brüsszelt átmenetileg sokkoló 2021-es szakítást követően a svájci külügyminisztérium vette a vállát a tárgyalások újbóli megindításának feladatát, igyekezve a megállapodásokat különböző formákban finomítani. Információk szerint a 2024. márciusi hivatalos kezdet előtt számos előkészítő megbeszélés zajlott, miközben a résztvevők óvatosan kerülték az „egységes keretszerződés” és a „Bilaterális III. megállapodás” kifejezéseket, inkább a „modernizálás” fogalmát használták. „Csak akkor írjuk alá az új megállapodást, ha minden részletben egyetértettünk, egészen az utolsó pillanatig folytatjuk a tárgyalásokat” – hangzott el a politikai körökben. E szavakat követően egészen péntek délig kérdéses volt, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke mikor érkezik a svájci fővárosba, hogy megünnepelje az eredményt. Felmerült hétfő és szombat is, azonban végül a hét utolsó munkanapján érkezett különgépével, hogy Viola Amherddel, Svájc 2024-es elnökével és védelmi miniszterével együtt hirdessék ki a név nélküli megállapodást mint történelmi sikert. A két politikusnő nem merült el a részletek tengerében; mindössze húsz percet szántak a sajtó tájékoztatására. Leyen mosolygósabb, boldogabb arckifejezéssel állt a nyilvánosság elé, míg Amherd arca inkább a fegyelmezett közömbösség jegyében maradt.
A svájci társadalom óvatos megközelítése könnyen érthető, különösen amikor az ország legnagyobb politikai ereje, az erőteljesen jobboldali Svájci Néppárt (SVP) már a megállapodás bejelentésének napján is demonstrációt tartott a parlament előtt. A párt a megállapodást gyarmati jellegűnek vagy alávetettnek minősítette, ami éles vitákat generált. Ezt a hangvételt tükrözte a szélsőséges nézeteket képviselő Weltwoche című hetilap is, amelynek tulajdonosa nemrégiben Bécsben népszerűsítette Orbán Viktort. Az újság cikkében kifejtette, hogy a paktum veszélyezteti a közvetlen demokráciát, ösztönzi a bevándorlást, és arra kényszeríti a pénzügyileg érzékeny Svájcot, hogy a jelenlegi 20 milliárd eurós kereskedelmi többlet ellenére drasztikusan megemelje a kohéziós hozzájárulását az Európai Unió felé.
Orbán Viktor a bécsi orosz nagykövet előtt kifejezte elismerését a Putyin-rezsim iránt, ezzel is hangsúlyozva a két ország közötti szoros kapcsolatokat.
A svájci miniszterek nemrégiben tájékoztatót tartottak, melyben bejelentették, hogy két különböző megállapodáscsomag készült el. Az egyik csomag a korábbi egyezségek frissítésére és korszerűsítésére összpontosít, míg a másik három új témát ölel fel: az áramkereskedelem, az élelmiszer-biztonság és az egészségügy közös kihívásait. Az európai szervezet tagjai számára kulcsfontosságú, hogy Svájc csatlakozzon az európai áramhálózathoz, mivel ez hozzájárul a térség áramellátásának stabilizálásához. Továbbá, az EU számára is előnyös, hogy a jövőben a vasúti vállalatok igénybe vehetik a svájci vasúthálózatot, miközben a menetrendi és tarifális szabályokat tiszteletben tartják, és lehetőségük nyílik helyi utasokat is szállítani.
A legizgalmasabb kérdések közé tartozik a személyek szabad áramlása, amely kétoldalú viszonylatban elsősorban az uniós munkaerő svájci beáramlására vonatkozik, a magas svájci munkabérek védelme és a kohéziós pénzek folyósítása.
Utóbbiakat Svájc kell folyósítsa az uniós átlagjövedelem 90 százaléka alatt élő tagországoknak, segítendő a felzárkóztatásukat. 2029-ig évi 130 millió frankot kell utalnia mintegy 15 országnak, 2030-tól pedig évi 350 milliót. Érintett Magyarország is, amely brüsszeli statisztikák szerint az uniós átlag 76 százalékán áll.
Svájc jövője szempontjából fontos kérdés, hogy szükség esetén mérsékelheti a bevándorló munkavállalók számát. Hogy végül milyen eszközöket alkalmaz, például fejpénz bevezetését vagy mennyiségi korlátozást, az még nem dőlt el. Azonban ez csupán egy a sok megválaszolatlan kérdés közül, hiszen az ünneplés ellenére az 1400 oldalas megállapodás részleteit még nem hozták nyilvánosságra.
Az unió oldaláról az egyezmény jóváhagyását a brüsszeli bizottság végzi, a svájci térfélen viszont sokkal bonyolultabb az eljárás. Először a báziscsomagról szavaznak, utána az új egyezményekről, ezek külön-külön is életbe léphetnek. A svájci kormány után a parlament szavaz, aztán kerül sor népszavazásra, de az egyes kantonok voksára is szükség van a végső döntéshez, amelynek idejét 2028-ra teszik, s amelynek kimenetelét nehéz lenne megjósolni.
Eurostat: Folytatódott a magyarok elszegényedése, az utolsó helyre csúszva a legkevesebbet költhették el tavaly az EU-ban
