Mindenáron szeretném felfedezni Szíriát, azt az országot, amelyről eddig csupán könyvekből és cikkekből alkottam képet. (I. rész)
Ötvennégy évnyi kemény diktatúra és tizennégy évnyi véres polgárháború, amelynek végpontja csupán 2024 decemberének elején érkezett el – ez a fájdalmas valóság Szíriában, a közel-keleti térség egyik legtragikusabb történetével bíró országban.
Amikor 2025 januárjában elhatároztam, hogy felfedezem Szíriát, három mélyen gyökerező indok vezérelt. Először is, szerettem volna átélni azt az eufóriát, amely 1989 végén minket is elragadott, amikor a forradalom győzelme szinte mindenkit magával sodort. Másodsorban abban bíztam, hogy ha a sokat szenvedett, még mindig fájdalmakkal teli országban használom fel a korlátozott anyagi keretem, talán néhány helyi lakosnak örömtelibb pillanatokat ajándékozhatok.
Emlékszem, 1990 tavaszán mennyire felvillanyozott az a 10 dolláros bankjegy, amelyet egy amerikai turistától kaptam a fordítás és ügyintézés ellenében. Olyan különleges érzés volt, mintha egy kis darab Amerikát kaptam volna a kezeim közé.
Egyúttal, nem elhanyagolható szempontként nagyon kíváncsi voltam arra, hogy láthassam azokat a helyszíneket, ahol Waad Al-Kateab megörökítette a For Sama című dokumentumfilmjében a szíriai forradalom kezdeti időszakát, különösen a polgárháború első napjait, heteit és hónapjait, mindezt az észak-szíriai Aleppó városában.
Ahogyan Irak, Pakisztán és Afganisztán felfedezésekor, most is minimális költségvetéssel vágtam neki az útnak. Egyedül indultam, csupán egy kis hátizsákkal felszerelkezve. Fapados légitársaságon repültem, majd a helyi tömegközlekedést igénybe véve, a helyiek otthonában szálltam meg, hogy igazán autentikus élményekkel gazdagodhassak.
Mivel hosszú évekkel ezelőtt Szász Péter, a barlangász barátom, és Étienne Desbordes, a francia-magyar ismerősöm, folyamatosan dicsérték Szíriát, Bassár al-Aszád diktátor december 8-i Oroszországba való menekülése új reménysugarat hozott számomra. Ez a fejlemény lehetőséget kínált arra, hogy végre én is felfedezhessem ezt a lenyűgöző közel-keleti országot.
Tudtam, hogy a térség továbbra is nyugtalan, de a "később túl késő lesz" mondásra hagyatkozva eldöntöttem, hogy felfedezem azt az országot, amelyről eddig csak dokumentumfilmekből és a földrajz- vagy történelemkönyvekből tájékozódtam. Volt barátnőm és két barátom jordániai utazása inspirált, így csatlakoztam hozzájuk Ammánig. Itt ők dél felé folytatják az útjukat, míg én északra veszem az irányt, hogy felfedezzem a számomra ismeretlen vidéket.
Az alig 95 eurós Budapest-Ammán-Budapest fapados repülőjegy újabb izgalmas lehetőséget kínált: rendkívül kedvező áron juthattam el Damaszkusz közelébe. Természetesen alaposan utánanéztem a témának, és a különféle internetes fórumokon, valamint a Szíriába történő utazás feltételeiről szóló WhatsApp csoportokban is kérdeztem a jordániai kiutazás részleteiről. Az Asszád-rezsim időszakában ugyanis a jordán hatóságok által kiadott kilépési engedély szükséges volt a határátlépéshez, így fontos volt, hogy minden információt alaposan összegyűjtsek a beutazásról és a szükséges lépésekről.
Tisztában voltam vele, hogy a kettős jordániai belépéshez szükséges engedély és a szíriai vízum nem mentes a költségektől.
Az előző összeg 85 dollár volt, míg a szíriai helyzetről szóló csoportokban arról beszéltek, hogy a költségek akár 125 dollárra is rúghatnak. Szerencsére a Facebookon indított közösségi adománygyűjtés révén az első összeg visszajött.
A csoportok diskurzusában felmerült, hogy a damaszkuszi repülőtéren kötelező a szíriai vízum díjának megfizetése, azonban a Jordánia és Szíria közötti szárazföldi határátkelőn továbbra is ingyenesen lehet átkelni.
Kezdetben a különböző csoportokban senki sem tudott információt szolgáltatni egy esetleges Ammán-Damaszkusz autóbuszjáratról, így azt terveztem, a jordániai fővárosból autóstoppal teszem meg a két ország közötti határig terjedő útszakaszt, valaki majd átvisz a szíriai oldalra, innen pedig ugyanezzel a módszerrel jutok el a fővárosba.
Szerencsére a dolgok idővel tisztázódtak: noha a buszjárat kizárólag szíriai állampolgárok és külföldiek számára elérhető, mégis létezik kapcsolat a két főváros között. Abdelrahman, az ammáni fiatalember, aki önkéntesként segített Krajovában, és akivel Kolozsváron találkoztam CouchSurfing keretében, óriási segítséget nyújtott a fuvarozó cég azonosításában, a jegyek beszerzésében és a kiindulási helyszín felderítésében.
Apropó, nemzetközi vendégszerető klub: szokásomhoz híven Szíria vonatkozásában is a CouchSurfing platformon kerestem magamnak szállást.
Ennek egyik fontos indoka, hogy a helyi lakosok által nyújtott szálláslehetőség révén az utazó mélyebb bepillantást nyer az ott élők mindennapi életébe. Így felfedezheti értékrendjüket, megismerheti szokásaikat, és élvezheti az otthon készült, helyi ínycsiklandó ételeket. A házigazda segítségével pedig olyan rejtett gyöngyszemekre bukkanhat, ahová a turisták többsége nem téved el.
Emellett már az érkezés után a házigazda révén még több helyi személyt ismerhet meg, növelve ezáltal a helyi kapcsolatok és élmények palettáját.
Míg a turista a szálloda kényelmét élvezi, és a szervezett körutakon járja be a világot, gyakran elszigetelve marad a helyi kultúrától, sőt, leginkább csak más látogatókkal találkozik. Ezzel szemben az igazi utazó alaposan utánajár a választott helyszínnek és a látnivalóknak, de ami igazán vonzza, az a helyiekkel való találkozás és a velük megélt közös élmények. Számára az utazás nem csupán a helyszínek felfedezéséről szól, hanem az emberi kapcsolatok mélyebb megéléséről is.
Ezek a kapcsolatok tartós és mély emberi kötelékeket szőnek. Én magam is számos CouchSurfing-vendégemet kerestem fel, és ők is viszonozták a látogatást. Ezek az élő kapcsolatok építik fel a globális közösségünk emberi fellegvárát, amely lehetővé teszi, hogy a világot egy sokkal gazdagabb, részletesebb és "emberibb" perspektívából ismerjük meg.
A fent említett csoportokból értesültem arról, hogy Szíriában a villanyáram szinte teljesen hiányzik, és sok helyen a meleg víz is ritkaságnak számít.
A mondhatni percenként változó helyzet, az előreláthatatlan módosítások és a teljes mértékű kiszámíthatatlanság miatt az sem volt biztos, hogy a földi határon átengednek-e a jordániai határőrök, illetve beengednek-e a szíriaiak, illetve ki kell-e fizetni a szíriai vízumot. S ha igen, akkor helyi pénzben vagy dollárban?
Az utam tele volt váratlan fordulatokkal és számos bizonytalansággal: végül is egy 54 éven át tartó diktatúrából kiszabaduló, valamint 14 év polgárháborúval küzdő országba érkezem. Emlékeztek, milyen légkör uralkodott Romániában 1989-ben? Tudtam, hogy ezek a körülmények a zűrzavarra, a kiszámíthatatlanságra és a rendezetlenségre fognak leginkább hajazni.
Március 3-án az ajándékba kapott 19 éves Dacia Logan típusú személygépkocsimmal elutaztam Budapestre, ahol Nádasi Norbi barátomnak köszönhetően egy üres belvárosi lakásban pihentem a másnap hajnalban induló repülőjáratom előtt.
A légikikötőben ért az első nagy meglepetés: olyan szíriai férfivel futottam össze, aki Svédországból tért vissza Szíriába. Said Alhomsi elmesélte, 12 éve hagyta el a szülőhazáját, egy évet Isztambulban élt, majd az embercsempészek segítségével felfújható motorcsónakkal jutott el egy görög szigetre.
Egy nehéz pillanatban, amikor a reménytelenség határán egy iraki társunk elkeseredett lépésre szánt el magát, a motorcsónak oldalát akarta megsemmisíteni. Hangjában a halálvágy és a kétségbeesés keveredett, hiszen úgy érezte, hogy Európába jutásunknak már nincs értelme. Szerencsére sikerült megakadályoznunk a szándékát, és csodával határos módon túléltük ezt a kritikus helyzetet – mesélte, miközben a szemei megteltek könnyekkel.
Görögországból gyalogosan indult útnak, hogy elérje Macedóniát, majd onnan Szerbián át folytatta az útját Magyarországon, Ausztrián és Németországon keresztül Svédország felé. Itt menekült státuszt nyert, majd letelepedési, később pedig tartózkodási engedélyt szerzett, végül állampolgárrá vált. Miközben pénztárcájából elővett 100 szerb dinárt, a bankjegy látványa újra könnyeket csalt a szemébe.
- Indulok haza, és úgy érzem, otthon minden más lett, de van egy kis szikra a szívemben, ami azt súgja, hogy a dolgok végre jóra fordulhatnak - mondta lelkesedéssel.
Felajánlottam, utazzunk együtt Ammánból Damaszkuszba, mindkettőnk számára előnyös lenne.
Édesanyám már nagyon vár rám, hiszen 12 éve nem találkoztunk. Amint landolok, azonnal keresek valakit, aki eljuttat haza. Nem számít, mennyibe kerül, csak haza akarok érni. Egy percet sem akarok tölteni Jordániában, és ebből sajnos arra következtettem, hogy nem fogunk együtt utazni.
Közel négy órás repülőút után végre megérkeztünk Ammánba. A légiközlekedés során alig tudtam pihenni, mivel a fejem tele volt kérdésekkel. Vajon sikerül-e átlépnem a határt Szíriába? Ki kell-e fizetnem azt a 125 dolláros vízumdíjat? A Szíria WhatsApp csoportban a damaszkuszi repülőtérre érkezők arról írtak, hogy rajtuk behajtották ezt az összeget. Mennyire lesz nehéz eljutni Homszba, Hamába, Aleppóba, Tártuszba és Latákiába? Milyen élmény vár rám egy olyan országban, amely már ötven éve diktatúra alatt él, és tizennégy éve polgárháború sújtja?
Az ammáni leszállás után a reptérbusszal indultam el a palesztin házigazdám, Hamza otthona felé. Amikor megérkeztem, hatalmas meglepetés várt rám: ott volt Sneha és a húga, Saloni.
Előbbi indiai hölgy Couchsurfing-vendégem volt Kolozsváron, még a mócvidéki Poiana Horeára is elvittem, utóbbinak pedig Delhiben voltam a vendége 2024 novemberében. Sneha, akinek sugallatára tulajdonképpen ellátogattam Indiába, éppen az Egyesült Királyságban tartózkodott. Nem tudtam, hogy mindketten Jordániába utaznak, ők sem tudták, hogy Ammán érintésével Szíriába igyekszem, s éppen azon a dátumon fogunk a fővárosban tartózkodni.
Valóban, a világ meglepően pici...
A lányokkal városlátogatásra indultunk: helyi piac, volt római színház, I. Abdullah király mecset, falafelfalatozás. Látván, hogy Ramadán van, próbáltunk olyan helyet találni, ahol részt tudunk venni a közvacsorán.
Nem az ingyen étkezés érdekelt bennünket, hiszen vittünk volna ételt és italt magunknak, mi is hozzájárultunk volna az utcai rituáléhoz - az élményre voltunk kíváncsiak. Emlékszem, Egyiptomban és Irakban is részese voltam a naplemente utáni Iftárnak, emlékezetes ramadáni esemény.
A közösségi vacsora helyett egy felejthetetlen közös étkezés zajlott a Hashem vendéglőben. A házigazdám, Hamza, korábbi Couchsurfing-vendégem, mellett ott volt Sneha, aki Hamza testvére, valamint Emma, Bianka és Jocó is csatlakozott hozzánk. Szerencsénkre Abdelrahman is beugrott a csapatba; ő Krajován önkéntesként tevékenykedett, majd Kolozsváron át Budapestre utazott, hogy végül hazarepüljön a jordániai fővárosba. Az este tele volt jókedvvel és izgalmas beszélgetésekkel!
Micsoda felejthetetlen esemény!
A vacsora után elmaradhatatlan utcai künefé-fieszta következett, ahol az olvasztott vaj és a szörppel átitatott tészta egy igazi ízorgiát varázsolt a nyelvünknek. A fenséges ízek annyira elvarázsoltak minket, hogy természetesen repetát is kértünk!
Másnap Abdelrahman elvezetett az Al-Nashama buszállomásra, ahonnan a járatok Szíriába indulnak. Tizenöt jordán dinárért (96 lej) megvettem a buszjegyemet, és elindultam az útra. A buszon kizárólag szíriai vagy kettős (amerikai és szír) állampolgárok utaztak, mivel az instabil helyzet következtében az ammáni hatóságok megtiltották a jordániaiaknak, hogy a szomszédos országba utazzanak.
Sokkal nehezebb volt elhagyni Jordániát, mint belépni Szíriába: a királyság határán legalább négy különböző ellenőrző pont várta az utazókat. Teljes káosz uralkodott, hiszen nehéz volt megállapítani, ki micsoda – határőr, biztonsági személyzet, vámellenőr, rendőr vagy csendőr? Az egyik civil ruhás figura felugrott a buszra, látszólag csak a telefonján matatott, de valójában minden utast alaposan megfigyelt. Az egész helyzet szorongást keltett, és a légkör feszültsége szinte tapintható volt.
Most én is éreztem, mit jelent a "megkülönböztetett figyelem", a bőrszín és állampolgárság alapon működő speciális ellenőrzés: engem mindannyiszor külön és sokat kérdeztek mindenféléről - hová, kihez megyek, kit ismerek Jordániában stb. Valamennyien kedvesek voltak.
Ezt fordított "előjellel" Európa különböző részein már láttam, akkor viszont csak megfigyelőként: a kolozsvári repülőtéren például szinte valamennyi színes bőrűt félreállítottak, ellenőriztek, ugyanezt tették a Strasbourg melletti francia-német "határon" is a buszokon.
A szíriai oldalon gyorsabban ment a személyi és a csomagellenőrzés. Valamennyi alkalommal azt mondták nekem: Welcome to Syria! (Isten hozott Szíriába!). Éreztem, láttam a köszönetet és a hálát: jönnek a külföldiek, érdeklődnek irántunk, felkerültünk a világtérképre.
Örömmel tapasztaltam, hogy a 125 dolláros vízumdíjat megspórolva sikerült bejutnom az országba. Elhatároztam, hogy ezt a pénzt inkább a házigazdáimra és a közös élményeinkre fordítom. Farah, a 30 éves vonzó franciatanárnő, már a buszállomáson várt rám. Szerencsére a sofőr, akivel könnyedén barátságot kötöttem, folyamatos internetkapcsolatot biztosított számomra, így időben értesíthettem a fiatal hölgyet az érkezésem pontos időpontjáról.
Miközben egy hangulatos étteremben a helyi ízek bűvöletében merültünk el, a dervis táncát bemutató férfi ügyessége lenyűgözött minket. Percekig forgott körbe, és úgy tűnt, mintha a gravitáció törvényei nem is vonatkoznának rá.
A produkciót váratlan áramszünet zökkentette ki az áramló pillanatból.
A művész nem hátrált meg. Új mezt öltött magára, melyet LED-es fényforrásokkal díszített textíliák borítottak. Nyilvánvalóvá vált, hogy felkészült a váratlan helyzetekre, és tudta, hogyan lehet áthidalni a nehézségeket. Bár jelentős összeget költöttem el, mégis elégedettséggel töltött el, hogy megvendégelhettem a házigazdámat; sőt, az alkalmazottak és a művész is biztosan részesült a jótéteményemből.
Farah felajánlotta, pénzt vált nekem, számára előnyösebb dollárban tartani a megspórolt összeget.
Száz dollárért egymillió szíriai fontot kaptam cserébe. Sötétben számoltuk a pénzt, nem volt villanyáram.
Mivel a bankjegyek mind kétezresek, több köteg papírpénzzel kellett "kitömnöm" a csomagomat. Farah figyelmeztetett: mihelyt éjjel néhány percre vagy esetleg fél órára bekapcsol az akkumulátorokat feltöltő egység, zaj lesz, s felébredek.
Elmondta, hogy szerény anyagi keretei kizárólag ilyen kisméretű áramtárolók beszerzését tették lehetővé. Az egyik tenyérnyi akkumulátor a szobát valamelyest megvilágító ledes fényfüzért működtette, míg a másik a mobiltelefonok töltésére szolgált.
