Mire szánjuk az időnket?

Albert Ildikó pszichológus újra csatlakozott Harmónia összeállításunkhoz egy újabb tanáccsal. Mivel töltötte el az időt az utóbbi időszakban? Úgy tűnik, hogy rendkívül produktív volt, hiszen befejezte a 11. kötetét. Korábbi munkái közül a Mindennapi lelkünk több utánnyomást is megért, míg az Önpusztító lélek című művéből már megjelent egy második kiadás is.

- Milyen izgalmas témák köré épül az új könyved? - érdeklődtem a szerzőtől, aki részt vesz a marosvásárhelyi könyvünnepen. Milyen történetek és gondolatok bontakoznak ki a lapjain?

- Szépirodalmi írások kerültek bele: szösszenetek, miniesszék, egypercesek, novellák, szabadversek vagy nagyon rövid, szinte aforizmaszerű írások. Természetesen ezek ezúttal is, akárcsak a Szókrátész védőbeszéde című kötetemben, a világszemléletemet, a szakmám adta tanulságokat, sokszor pillanatnyi hangulatokat, bennem nyomot hagyó történéseket közvetítenek, az utóbbiak is mindig "megspékelve" filozófiával és gondolatisággal. Sosem tudom - nem is akarom - meghazudtolni magam: minden érzelem mellett, mögött, előtt ott van a gondolat is, amit vagy leszűrtem belőle, vagy ami kiváltotta azt. Meggyőződésem, hogy nem létezik külön egyik sem, esetleg az arányuk változó, a helyzettől függően.

A kötetben található egy magánkalendárium, egyrészt, mert nekem fontosak az ünnepek, a nemzetközi napok, másrészt, mert ezek közül egyesek nagyon mélyen érintenek egy idő óta. Ezért elmondtam kötetbe emelve is, hogy mit jelentenek számomra. Egy fejezet a léthelyzeteket fogalmazza meg, és alkalom-

adtán értelmez is. A következő rész a divatos témákat feszegeti, gyakran a megszokottól nagyon eltérő szempontokat villantva fel. A köztudatba nagyon befészkelődött ideákat, elképzeléseket igyekszem gyakran szétbontani és más összefüggésekbe helyezni, illetve újraértelmezni őket. Néhány novella és karcolat saját élményekből is táplálkozik, eddig ki nem mondott emlékeket, élettörténeteket nemesít olvasmánnyá.

Az írásaim többsége tömör és szinte már-már aforizmaszerű. Ennek hátterében az a meggyőződés áll, hogy a lényeges gondolatokat érdemes a lehető legkifejezőbben és legrövidebben megfogalmazni, hiszen így valószínűbb, hogy szélesebb közönséghez jutnak el, és több időt szánnak rájuk. Manapság egyre kevesebb időt áldozunk az olvasásra. Ugyanakkor fontos számomra, hogy a rövidség ne árnyékolja be a szépséget, ezért mindig igyekeztem lírai és stílusos módon megformálni a szövegeimet, ami gyakran magától is így alakult.

Meggyőződésem, hogy minden lényeges gondolatot tömören is kifejezhetünk. Ez persze nem jelenti azt, hogy kétségbe vonom a regények értékét; éppen ellenkezőleg! Az olvasás szempontjából számomra ez a legkedvesebb műfaj, és a jövőbeli terveim között szerepel a regényírás is. Rengeteg olyan téma foglalkoztat, amelyek mélysége és komplexitása csak egy ilyen formában találhat igazán kifejezésre.

A kötet szerkesztését Sarány István vállalta, akivel már régóta szoros együttműködésben állunk. A megjelenésért a nagyváradi Holnap Könyvek felel, ami számomra hatalmas megtiszteltetés. Külön öröm számomra, hogy a könyv bemutatója a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron kerül megrendezésre, november 15-én, szombaton 11 órakor a József Attila-galériában. Minden érdeklődőt szeretettel és izgalommal várok, hiszen mindig van bennem egy kis aggodalom, hogy vajon lesz-e elegendő közönség.

Egyre gyakrabban halljuk, hogy „nincs időm”, hogy a világ felgyorsult, hogy a kihívások száma megsokszorozódott, és hogy úgy érezzük, mindenki rohan valahova. Olyan egyszerű ezt mondani, szinte kényelmes hivatkozási alap, hiszen így mintha felmentést nyernénk a felelősség alól. Valójában mindannyian tudjuk, hogy ha lett volna elegendő időnk, akkor biztosan elvégeztük volna ezt vagy azt, de az a fránya idő, a hiánya pedig állandóan közbeszól. Ugye, mennyire könnyű így gondolkodni? De vajon valóban így van ez? Nézzük meg közelebbről, mi rejlik a felgyorsult idő és a világ mögött!

Tény, hogy sok mindent gyorsabban érünk el, sok mindenre gyorsabban kell reagálnunk, mint ahogyan tény az is, hogy sokfelé sokkal gyorsabban is jutunk el, sok mindent gyorsabban (és könnyebben!) szerzünk meg, sokszor gyorsabban "rendezzük le", mint régen.

A legfontosabb újdonság, hogy az utóbbi időszakban drámaian megnövekedett az új tudás mennyisége, és mindez szinte azonnal elérhetővé vált bármilyen érdeklődő számára az online térben. Az információk özöne az, ami a felgyorsulás érzetét kelti: rengeteg új ismeret kering a világban, gyorsabb ütemben és sokkal több friss tartalom jelenik meg, mint korábban. Mindez szinte azonnal eljut bárkihez, aki csatlakozik az internethez. A ránk zúduló információk egyszerűen lenyűgözőek, és rendkívül széles spektrumot ölelnek fel, nem mindig értékes tartalommal. Gyakorlatilag bármilyen adat gyorsan "közkinccsé" válhat, még akkor is, ha valójában nem érdemelne ilyen figyelmet. Mivel sokunk számára nem voltak megfelelő oktatási alapok a szelektálásra, könnyen elveszhetünk a hatalmas adathalomban. Ha valaki belemerül a keresgélésbe, órákat tölthet el anélkül, hogy valódi előrelépést tenne, észrevétlenül úgy érezheti, hogy semmivel sem lett bölcsebb vagy tájékozottabb.

A világ felgyorsult ritmusának illúzióját két fő tényező táplálja: az internet és a mobiltelefon, amelyek hatását a média csak felerősíti. Az internet azt a benyomást kelti, hogy elérhetetlenül sok információ és esemény zúdul ránk, így gyakran úgy érezzük, hogy képtelenek vagyunk lépést tartani e végtelen adatmennyiséggel. Ezzel szemben a mobiltelefon azt a hamis biztonságérzetet nyújtja, hogy a rengeteg információ által kiváltott nyomás - vagy akár frusztráció - legyőzhető, hiszen bármikor, bármit azonnal megoldhatunk, ha elég gyorsak vagyunk. Minden és mindenki azonnal hozzáférhetővé válik: mi is elérhetők, megbeszélhetőek, lerendezhetőek, megvásárolhatóak, megkérdezhetőek, vagy akár elítélhetőek vagyunk. A modern világban minden interakció azonnal megtörténik, és ez a gyorsaság a mindennapjaink szerves részévé vált.

A két, látszólag a világot felgyorsító eszköz következményei már most is aggasztóak, de nem szeretném részletezni őket, hiszen nem ez a fókuszom. Az emberek közötti elidegenedés, a magányosság és a valódi kapcsolatok drámai csökkenése mára szinte közhelyszámba megy, mégis fájó valóság. Továbbá, egyre nyilvánvalóbb, hogy a köztudatban elterjedt ADHD, vagyis a hiperaktivitás és figyelemzavar mértéke szintén aggasztóan emelkedik. Ezen kívül, egyre több felnőtt küzd a kiégés és a fáradtság jeleivel, miközben önmagukkal és a mindennapi feladatokkal versenyt futnak. A fiatalabb generációk pedig, akik a jövő reménységei lennének, sokszor céltalanul, szétszórt módon élik meg a gyermekkort, mintha az soha véget nem érne.

Bár a jelenség meglehetősen aggasztó, véleményem szerint nem lenne végzetes, ha közösen és átgondoltan lépnénk fel ellene. Jelenleg azonban még kísérletek sem történnek ennek érdekében. A legjobb, amit egyénenként tehetünk – érett felnőttként, tudatos szülőkként – az, hogy próbáljuk kordában tartani az online tér és a mobiltelefonok káros hatásait, és ezeket csak azokra a célokra használni, amelyekre valók. Ez a lényege. Persze most nem szeretnék ezzel foglalkozni – talán majd egy másik írásomban – mert most a hatékony időmenedzsmentről szeretném megosztani a legfontosabb tudnivalókat.

Az időnk valójában nem változott, hiszen a napok továbbra is 24 órásak. Az órák, percek és másodpercek száma ugyanúgy megmaradt, mint régen.

A valódi feladataink nem igazán szaporodtak el. Sőt, számos megkönnyebbülés áll rendelkezésünkre: a rendelhető ebédek, a félkész ételek, a mosogatógép, és még az autó is, amely mindenkinek a rendelkezésére áll a családban – mindezek csak a legegyszerűbb példák a sok közül.

Nincs sok gyerek egy családban, mi több, jóval csökkent a számuk az elődeinkhez viszonyítva, azaz kevesebb gond van velük. Nem beszélve az eldobható pelenkákról és a két év gyereknevelési szabadságról.

A hivatalos munkaidő nem változott.

A súlyos, veleszületett betegségekre segélyt adnak, a magatehetetlen idősekre szintén. Az utóbbiakat könnyen elhelyezhetik idősotthonban, hogy ne legyen velük gond.

Természetesen! Mi is az, amiről éppen diskurálunk?

Tekintsünk magunkba: nézzük meg, de őszintén, volt-e olyan, hogy nem jutottunk el valahova, ha nagyon akartunk? Nem, nem volt, vagy nagyon ritkán. Valójában akkor "nincs időnk", amikor nem eléggé fontos az illető vagy a szóban forgó tevékenység. Meg akkor, ha az egész életvitelünk kaotikus, szervezetlen, ha széteső, kapkodó világot alakítunk ki saját magunknak. Hisz divat a pillanat hatása alatt cselekedni: azt tenni, ami épp összejön. A kulcsszó az "összejön".

Nagyon sokan elfelejtettek, meg sem tanultak szervezetten élni. Vagy nem szeretnek úgy élni! Marad tíz perc egy időpont előtt - na, szúrjunk be oda gyorsan valamit, essünk túl rajta. Ez a másik kulcsszó: "túlesni a dolgokon". És nem megélni, átélni azokat, nem jelentőséget tulajdonítani, fontosnak tartani. Minden tevékenység, ember, történés csak egy a sok közül. Itt van a kutya elásva. Ha disztingválunk, ha fontossági sorrendet állítunk föl, ha jelentőséget tulajdonítunk a találkozásoknak, az embereknek, a különböző eseményeknek, akkor már szelektálunk, sorrendet állítunk fel, és ha kell, kihagyjuk a jelentéktelen dolgokat. A fontosakat pedig várjuk, felkészülünk rájuk, örülünk nekik, a kellemetleneket meg igyekszünk feldolgozni, vagy csak egyszerűen a helyükre tenni. Így az időnk szépen tagolódik, átláthatóvá válik, hangsúlyokat kap, és minőségivé lesz. És kiderül: mindenre jut idő, ami fontos. A többi meg nem számít.