Nagy izgalommal értesítette a közönséget a Szegedi Szabadtéri színpadának kiemelkedő alakja, hiszen jelentős fordulatok várnak Ember Márk életére. A közeljövőben számos újdonságra számíthatunk a művész pályafutásában!


Ember Márk különleges bejelentést osztott meg Facebook-oldalán, ahol egy szomorú búcsú mellett izgalmas új kihívások várnak rá a közeljövőben.

Facebook-oldalán jelentette be ember Márk, hogy búcsúzik a Reggeli műsorától. A sztár háláját és szeretetét fejezte ki a műsor iránt bejegyzésében, továbbá felvázolta számunkra, hol és mikor láthatjuk újra a képernyőn.

Nem fogunk szenvedni Ember Márk hiányától.

Nem kell sokat várni Ember Márk rajongóinak kevesebb, mint két hét múlva a Sztárbox műsorvezetőjeként láthatjuk majd.

-folytatta bejegyzését Ember Márk.

Nem ő az egyetlen

Ember Márkkal egy időben Szabados Ágnes is bejelentette, hogy elhagyja a Reggeli műsort. Az utóbbi hónapok során már egyre gyakrabban szerepelt a Fókusz adásaiban, és most szeptembertől teljes lendülettel ott folytatja pályafutását.

-írta a a Facebookon Szabados Ágnes

Related posts