Ne félj, mert az általános iskolás gyerekek felfedezéseikkel és kutatásaikkal hozzájárulnak a világ megmentéséhez!


A képernyők túlságosan eluralkodtak mindennapjainkon, az egészséges étkezés kihívásai, valamint a neves művészek drogfogyasztási szokásai mind olyan témák, amelyeket a fiatalok alaposan körüljártak a régió egyik legizgalmasabb tanulmányi versenyén. Az ifjú kutatók, másodiktól tizenharmadik osztályig, lenyűgöző és kreatív munkáikkal kápráztatták el a közönséget a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Kaposvári Campusának jubileumi, tizedik Dunántúli Mandulafa konferenciáján, ahol a tudomány és a művészet határvonalain egyensúlyoztak.

A művészek világában a tudatmódosító szerek mindig is foglalkoztatták a képzőművészeket és írókat, ezt számos tudományos forrás is megerősíti. Kosztolányi Dezső például nem volt idegen a szerek használatától, ahogyan a francia realista író, Honoré de Balzac sem vetette meg az ópiumot. Vincent van Gogh esetét pedig már csak a hírneve miatt is érdemes megemlíteni. Ezen érdekességeket osztották meg a szakmai zsűri előtt az ifjú kutatók, Hegedüs Lora és Horváth Panna. A Munkácsy Mihály Gimnázium tehetséges kilencedikes diákjai a tizedik Dunántúli Mandulafa konferencián mutatták be kutatásaikat a művészvilág nagyjainak különös viszonyulásáról a tudatmódosító szerekhez.

Fiatal kutatók a tanári pulpituson

Sok izgalmas témafeldolgozás helyet kapott a konferencia programjában, amelyek közül a legtöbb fiatalt a magas képernyőidő és az abból következő hatások érdekelte. A tatabányai Bárdos László Gimnázium tanulói Tóth Luca és Róth Henrietta iskolatársaikat monitorozták, hogy kiderüljön, mennyit telefonoznak. A fiatalok tanácsokat is felsorakoztattak arra, hogyan lehetne okosabban használni az okostelefonokat. - Be lehet állítani emlékeztetőt, amely figyelmeztet, ha már sokat telefonoztunk, de az is célravezető lehet, ha egyszerűen más tevékenységet folytatunk, mondjuk barátokkal töltünk időt vagy a családunkkal, sorolták a lányok a kézenfekvő megoldásokat a hétköznapi problémára.

A konferencia keretében számos tudományterület képviseltette magát, hiszen a tizedik, jubileumi Dunántúli Mandulafa konferenciára összesen száz résztvevő regisztrált. A lektorálási folyamatot követően 90 kutató kapott lehetőséget arra, hogy bemutassa munkáját. A rendezvényen 438 kutatás került prezentálásra, ami jól tükrözi a résztvevők elkötelezettségét és a tudományos munka iránti lelkesedésüket. A bemutatott projektek színvonala az évek során folyamatosan emelkedett; a résztvevők egymástól tanulva és inspirálódva gazdagították a konferenciát. Bencéné Fekete Andrea, a program szakmai vezetője a hivatalos megnyitón hangsúlyozta, hogy ez az esemény nem csupán a tudományos fejlődés színtere, hanem egy olyan támogató közösséget is teremt, ahol a fiatal kutatók lehetőséget kapnak arra, hogy kapcsolatokra tegyenek szert, tapasztalatokat osszanak meg és bátorítást nyerjenek további kutatásaikhoz.

A konferencia történetében a Kaposvári Gyakorló Általános Iskola, a Munkácsy Mihály Gimnázium, valamint a Kaposvári Klebelsberg Kollégium voltak a legaktívabb résztvevők, hiszen összesen harminc oktatási intézmény diákjai képviseltették magukat az eseményen. Különösen emlékezetes, hogy néhány fiatal már a kezdetektől fogva, 2018 óta rendszeresen részt vesz a versenyeken. Közéjük tartozik Drescher Emma és Németh Vendel Sándor is, akik harmadikos koruk óta látogatják Kaposvárt, hogy bemutassák tudásukat. Emma, a Gyakorló Általános Iskola tanulója, a megnyitón egy különleges elismerést is átvehetett Geiger Líviától, aki felajánlotta a díjat. Emma nemcsak a Mandulafa rendezvényein aktívan részt vesz, hanem az idei 37. OTDK-n is kiemelkedő teljesítményt nyújtott, két szekcióban is megcsillogtatva tehetségét az egyetemi hallgatók között.

Related posts