Pankotai Lili: Magyar Péter nem akarja a Pride-ot zászlajára tűzni, mivel attól tart, hogy ezzel szavazókat veszthet.
Az, hogy Magyar Péter nem tűzi zászlajára a Pride-ot, azaz a gyülekezési jog mellett való kiállást, az Pankotai Lili szerint azért van, mert szavazatot maximalizál és nagyon jól tudja, hogy a szavazói rétegének egy részét elvesztené, hogyha ezt tenné. Addig, ameddig a politika szavazatmaximalizálásról szól. "Tehát úgy görbítem a saját véleményemet és gerincemet, ahogyan az az én érdekeimet szolgálja és az én szavazatmaximalizálásomat, én ebben nem tudnék autentikus lenni - folytatta -. Nem tudnék mást mondani, mint amit gondolok. Viszont én kezdem azt érezni, főleg amióta itt Magyarországon elindult, hogy egyre nagyobb figyelem kíséri a politikát, meg ahogyan a Z generáció jön befele, én egyre több igényt tartok arra, hogy itt váltás legyen, és ténylegesen megértsük azokat a dolgokat, amik vannak, és ne érzelmek mentén politizáljunk."
Ahhoz, hogy Orbán Viktor leváltása megvalósulhasson, az illető véleménye szerint nem célszerű a Pride-ot a középpontba állítani. "Nem állítom, hogy a legelkötelezettebb LMBTQ aktivista lennék - mondta -, de ha ilyen helyzetbe kerülnék, biztosan kiállnék mellette. Ugyanakkor szakmai szempontból értem, miért nem lépnek fel többen. Az én meggyőződésem, hogy Orbán Viktor leváltásához elengedhetetlen, hogy ezt a kérdést is komolyan vegyük."
Arról is kérdezték, hogyan készül a felnőtt életre. Hosszútávú céljáról még nem tudja, hogy a politika lesz-e, az újságírás, a tartalomgyártás vagy hogy mi lesz az a színpad, amin állni fog. "Ahhoz az eszközhöz fogok nyúlni, ami a leghatékonyabban támogatja az intelligens társadalomnak a megteremtését vagy az irányába való menetelt. Jelenleg a tartalomgyártást és a hangomnak a hallatását látom a legjobb eszköznek. Most azt, hogy ez egy ilyen interjú-e, vagy most indítottunk egy hónappal ezelőtt egy Youtube-csatornát, azt még nem tudom. "
A fiatalok aktivizálása a 2026-os választásokra kiemelt célja, amelyről így nyilatkozott: "Fontos lenne, hogy összehozzunk egy olyan csoportot, ahol 5-6 elkötelezett embert ültetünk egy asztalhoz, hogy eszmét cseréljenek. Jó lenne elindítani egy országos kezdeményezést, amely képes mozgósítani a fiatalokat. Nagyon örülnék, ha a 2026-os kormányváltás utáni időszakban létrejöhetne egy fiatalokból álló, radikális és őszinte párt, hasonlóan ahhoz, ami a 90-es években formálódott. Remélem, hogy 30 év múlva nem ugyanazt a sorsot élik majd meg, mint amivé az a fiatal párt vált azóta."