SONLINE - Az idősektől a vízművek nevében csaltak el pénzt.


Szerelőnek és vízműves szakembereknek álcázva magukat, csalók célozták meg az idős embereket, országszerte számos nyugdíjast fosztva ki. Az ügyük bírósági tárgyalása most vette kezdetét a Zalaegerszegi Járásbíróságon.

Az elsőrendű vádlott és társa létfenntartásukat és minimális legális bevételüket utazó bűnözőkként egészítették ki. Az országot járva idős korú sértetteket fosztottak ki 2023. március 22. és június 13. között. A vádirat 6 esetet rögzít, amikor a két férfi bejutott a lakásokba különböző indokokkal, például magukat szerelőnek, a vízmű szakemberének adták ki; illetve azt állították, ajándékot hoztak. Budapesten, Sopronban, Zalaegerszegen, Békéscsabán és Pécsett követtek el bűncselekményeket, de Somogyon is átutaztak. A módszerük minden esetben hasonló volt: egyikük elterelte a 65 és 95 év közötti idős emberek figyelmét, míg társa kutakodni kezdett a lakásukban. A férfiak több esetben valamilyen valótlan indokra hivatkozva pénzt is kértek, így felkutatva vagy megbizonyosodva arról, hol tartják a nyugdíjasok a félretett vagyonukat.

A vádlottak összesen több mint 6 millió forint kártérítést okoztak, különböző alkalmak során 11 ezer forinttól egészen 2,7 millió forintig terjedő összegeket tulajdonítottak el, amelyeket később megosztottak maguk között. Jelenleg letartóztatásban várják a bírósági döntést.

Related posts