Sulyok Tamás világnézete csütörtök reggel 9:30-tól 17:15-ig terjed, ahol különböző nézőpontokat és gondolatokat oszt meg az érdeklődőkkel.
A szekunder szégyen talán nem a legtalálóbb kifejezés arra, amit az ember átél, amikor a saját köztársasági elnöke behódol a keleti gyarmattartó hatalomnak. Az a rémálom végül akkor ért véget, amikor Orbán Viktor megszabadította az országot ettől a nyomasztó tehertől.
Sulyok Tamás legújabb botránya nem csupán abban rejlik, hogy egy közleménye 2.0-ás verzióját a Kreml igényeihez igazítva, igencsak dilettáns módon tálalta, hanem abban is, hogy eddig szinte teljes csendben szemlélte a szomszédunkban zajló népirtó háborút. Most, amikor végre kifejezte szolidaritását a munkácsiakkal, meglepő módon "háborúzó feleknek" titulálta az agresszor oroszokat és a hazájukat védő ukránokat, ezzel is tovább bonyolítva a helyzetet.
Egy idén júliusi semmitmondó, "békepárti" és kárpátaljai magyarbarát Facebook-poszton kívül, amelyben szintén elfelejtette megnevezni tettest és áldozatát, a szomszédságunkban három és fél éve zajló napi terror mintha meg sem érintené Magyarország köztársasági elnökét, aki mellesleg a Magyar Honvédség főparancsnoka is.
Ha Sulyok Tamás a Kétfarkú Kutya Párt politikai arca lenne, akkor "passzivistának" titulálnánk őt. Két alapvető feladatát nem látja el: nem képes megjeleníteni a nemzet egységét, és nem figyel a demokratikus államszervezet védelmére. Napjai monoton, pártját kiszolgáló középszerűségben telnek, amit csupán alkalmi, méltatlan hazugságok törnek meg, például a náci apjáról, vagy egy kínos közéleti levél formájában ("Kedves fiatalok!").
Egyszer, egyetlenegyszer csapta meg a bátorság és az autonómia szele hősünket, amikor is tavaly áprilisban Vilniusban tárgyalt Zelenszkij ukrán elnökkel, és közölte vele: "Magyarország elítéli az orosz agressziót, és továbbra is mindent megtesz az Ukrajnából menekültek támogatásáért, a háborúban álló ország humanitárius segítéséért." Talán ennek a fényességes napnak az emléke élt benne csütörtökön is, amikor reggel 8.35-kor kiposztolta: "Mély együttérzésemet fejezem ki a Munkácsot ért orosz rakétatámadás sérültjeinek, akiknek mielőbbi gyógyulást és teljes felépülést kívánok".
A jövő történészei talán egyszer felfedik, mi is történt pontosan, hogyan zajlottak az események, és ki melyik helyről, milyen hangerővel telefonált az ezt követő órákban, míg 9:33-kor meg nem érkezett a közlemény új verziója, amely már mentes volt az "orosz" kifejezéstől, csupán a rakétatámadás elítélésére szorítkozott. Mi, hétköznapi emberek, szaktudás nélkül is könnyen észlelhetjük, hogy az ország vezető közjogi méltósága, aki félelmetesen gyáva és szervilis módon viselkedik, éppen ezt a lépést tette, hogy eltüntesse a Kreml kritikájának írásos nyomait.
Másfél órával később megérkezett a nap fénypontja, az Index híre, amely világossá tette, miért hagyta figyelmen kívül Sulyok a rakétatámadásra figyelmeztető jelzést. Az államfő hivatala ugyanis még nem kapott részletes megerősítést a támadás körülményeiről, de Sulyok Tamás fontosnak érezte, hogy az elsők között fejezze ki mély együttérzését. Így tehát, miután a nemzetközi sajtóban végigsöpört az Ukrajnát érintő legújabb, átfogó orosz rakéta- és dróntámadás híre, Budapesten merült fel a gondolat, hogy a munkácsi elkövetők talán a következő csoportok közé tartozhatnak: a) maguk az ukránok, b) a jemeni húszik, c) dél-patagóniai szeparatisták, d) a Júdeai Nemzeti Front Elit Öngyilkos Alakulata, e) vagy éppen valamelyik új Digitális Polgári Kör túlbuzgó tagjai.
A "orosz" kifejezés embargós státusza nem csupán a köztársasági elnök tudatában van rögzítve; Szijjártó Péter külügyminiszter sem tett említést erről, csupán annyit mondott, hogy "minél előbb békére van szükség." A Fidesz kommunikációs igazgatója, Menczer Tamás is csak az "elmúlt éjszaka eseményei" megnevezéssel illette a magyar területeket ért légicsapást, elkerülve a konkrétumokat. Az Ukrajna ügyében gyakran a kárpátaljai magyarokra hivatkozó kormányzatban pedig még az orosz nagykövet behívásának ötlete sem merült fel, valószínűleg azzal a félelemmel, hogy esetleg a húszik állhatnak a háttérben.
Így zajlott a magyar államfő napja. Délután negyed hatkor Orbán Viktor is megosztott egy rövid posztot a Facebookon a légitámadásról, amelyben már használta az "orosz" kifejezést. Mint a Harry Potterben a Finite Incantatem ellenvarázslat, ez a szócska feloldotta a hosszú órákon át tartó szónoki átok hatását, és estére már Sulyok is bátorkodott kimondani a "csúnya o-szót" (szegény államfő, aki túlteljesíti a feladatát, végül még a kormány számára tehertétellé válhat). Csak éppen a következmények mérlegelésétől láthatóan tartózkodtak, mintha egy kollektív szándék vezérelte volna őket.
Valóban, meglepő hírek érkeztek Kárpátaljáról: orosz támadás történt? Ki gondolta volna, hogy ilyen irányú agresszióra lehet számítani Putyin részéről? Így tehát nem Zelenszkijtől kell tartanunk, hanem inkább az országot fenyegető támadóktól, akik komoly veszélyt jelenthetnek az ott élő magyar közösség számára.
Másrészt: vajon tényleg az a leghatékonyabb módja a segítségnyújtásnak, ha leállítjuk az ukránellenes hisztériát, és sürgősen katonai biztonsági garanciákat kínálunk, valamint ígéretet teszünk Ukrajna mielőbbi EU-tagságára? Mit gondolsz erről?
Harmadrészt: vajon nem a saját érdekeink védelme érdekében lenne érdemes sürgősen leválnunk a Kreml befolyásáról, ahelyett, hogy továbbra is hűségesen szolgálnánk? Arról a Kremlről van szó, amely minket csupán az Orosz Föderáció előszobájaként kezel? Talán itt az ideje, hogy határozott lépéseket tegyünk, és eltávolítsuk hazánkból az ideiglenesen itt tartózkodó orosz hírszerzőket, valamint a mélyállamban rejtőzködő hazai Kreml-ügynököket?
Vagy talán ennyire nem fontos az egész?
Nem, az ominózus csütörtöki nap valójában nem Sulyok Tamásról, Magyarország köztársasági elnökének stupid szervilizmusáról szólt. Sokkal inkább arról, hogy meddig viseli el Magyarország mindazt, ami elviselhetetlen.
