Szabó Magda írásművészete különleges módon képes a lélek gyógyítására. Az írás nem csupán szavak összessége, hanem egyfajta terápia, amely lehetővé teszi a belső világunk felfedezését és megértését. Az írás során kifejezett érzések és gondolatok segítenek

Betegség, orvosok, orvoslás a magyar irodalomban (69.)

Ahogy Soltész Márton is rámutat, Szabó Magda számára az írás nem csupán kreatív kifejezés, hanem egyfajta öngyógyító mechanizmus is volt (Pilátus udvarában I. A terápiás írás mintázatai Szabó Magda regényében, Korunk, 2021/6.). Felmerül a kérdés: milyen belső harcok, fájdalmak küzdöttek az írónő lelkében, és milyen sebeket próbált az írás révén begyógyítani? Talán nem csupán a fájdalomról van szó nála, mint ahogyan Móricz Zsigmond is említi: ő is csak arról tud írni, ami a legmélyebb sebeiből fakad. De vajon milyen árnyak és emlékek formálták az ő világát, és hogyan segített az írás abban, hogy ezekkel a démonokkal szembenézzen?

Valóban, Szabó Magda fikciós világának alapvető elemei gyakran átszőtték saját életének tapasztalatait, hiszen írásaiban a családja és a személyes élményei dominálnak. Munkáiban egy olyan világot teremtett, amely szorosan kapcsolódik az általa jól ismertekhöz, és ennek révén egyfajta intimitást is sugall az olvasók felé. Ha megvizsgáljuk Szabó Magda életét és írói pályáját, felfedezhetjük, hogy egy finom, de egyértelmű törésvonal húzódik a két véglet között: egyik oldalon ott találjuk azt a dinamikus, sziporkázó nőt, aki a közönség előtt igyekszik megmutatni magát, míg a másik oldalon a magánéletében küzdő, önmagával harcban álló embert ismerjük meg, akinek hibái, kompromisszumai és szenvedései árnyékot vetnek a fényes látszatra. Szabó Magda kapcsolatát a szocialista hatalommal is bonyolultnak találhatjuk; kezdetben tiltotta őt a rendszer, később pedig, ahogy a politikai széljárás változott, tűrni és végül támogatni is kezdte. Az irodalom kritikusai hol alulmérték, hol túlbecsülték munkásságát, míg írótársai is vegyes érzésekkel viszonyultak hozzá. Eszterházy Péter például didaktikus írónak tartotta, míg Jókai Anna művében feltárta a köztük lévő bizalom megrendülését. Felmerül a kérdés: vajon a szuperszülők által kiváltságosan nevelt Szabó Magda, akinek életében a „jó tanárnő” szerepe is megjelent, éppen az önazonossága egy részét adta fel, amikor a szocialista Magyarországon támogatott íróvá vált? Erre a dilemmára Szabó Magda így válaszolt:

"Vagy te vagy a hajtóerő, vagy pedig a célpont."

E korszakban senki sem ismer mást.

Légy üldözött, hogy véredért,

„Ne a bűnödért kiáltsak!” (Szabó Magda: Vagy üldöző, vagy üldözött)

Szabó Magda (Debrecen, 1917. október 5. - Kerepes, 2007. november 19.) életsebeinek egy része a (magyar és nem csak magyar) huszadik század általános kórtüneteiből származott. Trianon, a háborúk, a társadalmi rend állandó bomlási folyamatai, az ideológiák, tények, meghasonlások és eszmények ütközése, a szocializmus táptalaján kifejlődött paranoid skizofrénia, a férfiak és nők szerepkörének átalakulása, az elhomályosuló valóságérzet a mediatizált és a tényszerűség illúzióját megteremtő közlésmódokkal szemben, a felejtés és elhallgatás "kultúrája", a narcisztikus-artisztikus menekvésmódok (kibúvók az élet valós kihívásai alól) kínálata minden egyes emberre hatott és hat ma is.

Szabó Magda 1940-ben diplomázott Debrecenben latin-magyar szakon; bölcsészdoktori diplomát a római kori szépségápolásról írt disszertációjára kapta. Debrecenben, Hódmezővásárhelyen, majd Budapesten volt gimnáziumi tanár. 1947-ben feleségül ment Szobotka Tibor íróhoz, akivel gyermeket egy később megbánt fogadalomból nem vállalt. 1949-ben Baumgarten-díjat kapott verseiért, de még aznap vissza is vonták tőle a kitüntetést, és elbocsátották állásából. 1958-ig nem publikálhatott. Később "felsőbb körökben" is lelt barátokat, támogatókat, s 1958-tól aztán bőven "termett": ifjúsági, fiktív meséjű és önéletrajzi elemekből építkező regényt, drámát, esszét, útirajzot, novellát. Műveiből, melyeket sok nyelvre lefordítottak, több jelentős film is készült (Vörös tinta, A Danaida, Tündér Lala, Abigél). Kilencvenedik évében, olvasás közben érte a halál.

Szabó Magda műveiben a testi és lelki szenvedések, a stagnálás, a romlás, a halál, és a gyógyulás sokfélesége jelenik meg. Az 1959-es Az őz című regénye különösen drámai hatással bír, hiszen a "gyilkosok és áldozatok regényeként" vált ismertté, és több mint harminc nyelvre lefordították, Herman Hesse pedig elismerését fejezte ki iránta. A történet középpontjában álló karakterek a huszadik század kegyetlen valóságában torzulnak el, elveszítve a hitet, a bizalmat és az örömöt. A regény főszereplője, egy sikeres színésznő, beteges irigységtől fűtve kínozza barátnőjét, aki kedvezőbb körülmények között nőtt fel, és arra a férfira vet rá szemet, aki valójában őt szerette; ezzel pedig saját lelkét is a pusztulás szélére sodorja. A Disznótor (1960) szereplői is hasonló sorsra jutnak, hiszen ők is a világ és önmaguk iránti megbocsátás képtelenségével küzdenek, míg az ókori tragédiák drámaiságával találkoznak, miközben végzetük felé rohannak.

Örökké időszerű kérdéseket vet fel Szabó Magda következő regénye, a Pilátus (1963). Egy gyors lefolyású betegség váratlanul, reggeli kenyérpirítás közben érkező hírével kezdődik a könyv. A jószívű, karrierje csúcsán álló, de férjétől gyermektelenül különélő Szőcs Iza egy presszóban, kávé mellett fejti ki édesanyjának, hogy apja halálos beteg, s csak alig pár hónapja lehet hátra. A makulátlanul jellemes Szőcs Vince előtti hazudozás nehéz teher férj és feleség meghitt kapcsolatán. A betegség gyors lefolyású, a fájdalom, a megdöbbenés és a vágyott elbúcsúzás elodázása egyszerre kínozza mindkettőjüket. Miért olyan ép-egészséges férje jólelkű kezelőorvosa, a nyugdíj előtt álló Dekker professzor? - tépelődik férje szenvedését tehetetlenül nézve a krisztusi főhős, Szőcsné. Egyedül Iza orvos férje, Antal tud segíteni, mert kellő empátiával és tapintattal bánik mindenkivel; majd Vince utolsó óráit a kórházi ápolónő, Lídia képes szakértelmével és megnyugtató jelenlétével bensőségessé tenni; Lídia falubelije a haldoklónak.

Szabó Magda ítélet alá helyezi regénye (kihívóan) Pilátushoz hasonlított doktornőjét. Izának már gyermekkora óta mindig igaza volt, józan, precíz és okos volt. Mások igazságát azonban Iza felnőttkorában sem képes érzelmileg átélni. Amikor negyvenkilenc évi házasság után édesanyja elveszíti férjét, Iza a gyászban "korrektül" ott áll anyja mellé, de mégis, "mindenre gondolva" egyedül dönt édesanyja sorsáról. Eladja a régi, vidéki szülői házat - átengedi azt Antalnak. Egy kis gyógyfürdői kitérő után magához költözteti édesanyját Budapestre, bele sem gondolva, hogy mennyi érzelmi feladattal is jár a gyász és az egy egész életet jelentő, hosszú, boldog házasság elengedése - és hogy mennyire veszélyes idős korban a radikális környezetváltoztatás. Szőcs Etelka, az özvegy újra és újra rugalmasan és pozitívan reagál, próbál alkalmazkodni élete teljes felfordulásához és hűvösen tartózkodó gyermekéhez. Iza azonban érzelmileg még mindig nem nyit, munkája és rendezetlen magánélete mellett (vagy miatt) szinte gépiesen, már-már ridegen viszonyul édesanyjához. Egyik kiáltó kórtünete, hogy édesanyját magában öregasszonynak nevezi... Éppen gyermeki kötelessége tudatában nem engedélyez a még teljesen aktív "öregasszonynak" semmilyen feladatot és célt. Így apad el a valódi érzelmi kapcsolat a melegségre vágyó friss özvegy édesanya és a nagyvárosban szakmailag kiteljesedett, de lelkileg megrekedt leánya között. Mert nincs párbeszéd, megértés és szeretet az "öregasszony" és a "doktornő" között. A hivatásába menekült Iza szenved a maga kimértsége miatt, de nem ismeri be, és ezért nem képes változni. Amikor pedig a normális szabad életvitelről letiltott Etelka a novemberi hidegben hazalátogat férje sírjához, úgy érzi, csak a sír mellett érezheti otthon magát. A számára meghitt otthont már nem nyújtó falu szélén, a hajdani Balzsamárokban örökre eltűnik. A regény végén Iza önmagát áltatva még mindig másokat hibáztat - most anyja haláláért. Megérzi, hogy most már egészen magára maradt. Kétségbeesetten szólongatja elvesztett, szavaira válaszolni immár nem tudó szüleit.

Szabó Magda "Régimódi történet" című regénye a szerző anyai felmenőinek bonyolult krónikáját tárja elénk, egy olyan családregény keretein belül, amely naplóbejegyzések, dokumentumok és elbeszélői hangok izgalmas egyvelegéből épül fel. Bereményi Géza különleges érzékkel álmodta meg a regényből készült hatrészes tévésorozatot, amely Debrecen és környékének történelmét és szellemét idézi meg. A történet a 18. század eleji város képét festi elénk, amelyet egy korabeli utazó "gyászos tónusúnak" jellemzett. Debrecen, a kálvinista Róma, mindig is a megújulás városa volt, a pusztulások ellenére is felnőtt egy erős, szigorú erkölcsiség, amely a helyiek kollektív tudatának mélyén gyökerezik. A történet középpontjában Rickl Mária áll, a jómódú kalmárlány, aki szerelemből feleségül megy egy hajdani '48-as honvédhez. Az életük kezdetben boldog és ígéretes, három egészséges gyermekük születik, de a különböző háttérből fakadó eltérő értékrend és családi hagyomány hamar feszültségeket szül. Rickl Mária puritán hozzáállása a birtok irányításához és a gondatlan kasznár költségelszámolásának ellenőrzéséhez való ragaszkodása feszültséget teremt a családon belül. Igaz, hogy Mária célja a hatékonyság és a takarékosság, de a Jablonczayak, a férje családja, a dzsentrik életmódja épp az ellentéte: felelőtlenül herdálják vagyonukat, miközben régi jobbágyaikkal élő közösséget igyekeznek fenntartani, de ez is csak a felszínen látszik. A sorozat tehát nemcsak egy család sorsát követi nyomon, hanem az identitás, a hagyományok és a modern életformák ütközésének mélyebb rétegeit is feltárja, miközben a múlt és a jelen feszültségeit is megjeleníti.

Mária neveltetése és korának a párkapcsolatról kifejezhető "tudása" alapján nem képes a férjétől való elhidegülést orvosolni, de még diagnosztizálni, szavakba önteni sem. Nincs tudása arról, hogyan tudhatná ő, az imádott feleség megerősíteni értékes és szíve szerint jó, csak önállótlan, bűntudattól gyengülő férjét. Kálmán elkártyázza és elissza mindkettőjük vagyonát. Birtokaikat lefoglalják, házukat és jószágaikat elárverezik. A fiatal gazda saját kezével lövi agyon kedves vadászkutyáit... A sebzettségében sziklaszilárddá keményedő fiatalasszony pedig, három gyermekével és férje háza népével kénytelen elfogadni édesapja egyik debreceni házát új lakhelyükül. Csakhogy apa és leánya szeretetteli viszonya már akkor léket kapott, amikor Mária olyan férjet választott magának, akitől apja erősen óvta. Mária két házi cselédjükön kívül csak a fél oldalára béna apósát fogadja be a városi lakásba úgy, hogy nem hajlandó érintkezni vele, sőt, a házból kitiltja az öreg Kufsteinből szabadult, forradalmár hevületű Imre testvérét. A család mindennapjaiból egyszerre eltűnik az alapvető tisztelet, gyöngédség, összetartozás és szeretet, és erről mégiscsak éppen a ház úrnője, Mária tehet. Férjét kasznárnak küldi megmaradt vidéki birtokukra, aki felesége nélkül menthetetlenül elzüllik, végül tehetetlen beteg (vérbajos is) lesz.

A családi kudarcok, a csalódás, az anyagi veszteség és mindennek a szégyene Rickl Máriát, a sikeres kereskedőcsalád sarját merevvé, részvéttelenné és rugalmatlanná teszi. Hiába segítene neki Klári, a hűséges cseléd, vagy Estebán, a csupa szív ispán. Mária rangon alulinak érzi, hogy bármilyen egészséges, ám lentről jövő lelki tanácsot megfogadjon, s hogy szívével mások igazságát is meglássa. Szellemi egészségét csak megdermedt érzelemvilággal képes úgy-ahogy megtartani. Mária "a házasságában ért csalódása után a szerelemmel együtt az érzelmességet is olyan radikálisan levetette, amint nagy betegség után alsó- és felsőruhát vált az ember." (Régimódi történet, Európa, 2008, 104.)

Ez a szigorú nő anyaként is szigorúvá válik, a maga sérelmeit ápolgatva nem képes józan és következetes szeretetet és figyelmet nyújtani gyermekeinek. Egyetlen fiát elkényezteti. A gyermekkorától fogva verselő Jablonczay Kálmánból lelkiismeret nélküli nőcsábász és tékozló ember lesz. Alig nagykorú, amikor kénytelen feleségül venni a teherbe ejtett, vagyonos Gacsáry Emmát. Sorba jönnek a gyermekek, de minden pénz kifolyik kezük közül. Sorra halnak meg gyermekeik, és megromlik az ingatag alapra épített házasság. Amikor az ifjú Kálmán és felesége a gyermekekkel Debrecenbe látogat anyagi segítséget kérni Rickl Máriához, két gyermekük torokgyíkban ott pusztul el. Ez a kettős torokgyík az utolsó pillanat, amikor a fiatal házasok még egymásba kapaszkodhatnak:

Emma ölében Ernő fejét félrebillentve, nyitott szájjal küzd a levegőért, míg a kis Emma alig lélegzik, mintha az idő megfagyott volna körülöttük. [...] Rickl Mária hirtelen kirántja anyja karjából a még egészséges Lenkét, mintha csak egy utolsó reménysugarat akarna megragadni. [...] A másik kettőn azonban senki nem tud segíteni. [...] Könnyekkel áztatva, összetörten borulnak egymás nyakába, és elhatározzák, hogy új irányt vesznek az életükben.

A fiatal Kálmán és Emma azonban nem sokáig tudják megemberelni magukat, tovább költekeznek Bécsben, maradék vagyonuk is elpárolog, kilenc gyermekükből egyetlenegy marad élve. Ezt az egyet, Lenkét a kemény nagyasszony nagymama lelkiismeretére bízzák, ők maguk végérvényesen, különválva süllyednek le a züllés mocsarába. Rickl Mária, aki látta két unokáját megfulladni, magához veszi Lenkét, csak nem képes szelíd szeretettel nevelni ezt a kislányt. Szülei rosszaságának bélyegét süti az ártatlan gyermek homlokára, folyton bünteti, ridegen tartja... Lenke a jellemét formáló présben érzékeny, szomorú, zárkózott, ugyanakkor mindenre és mindenkire figyelő, élénk, tehetséges és cselekvőképes, igaz emberré cseperedik. Jablonczay Lenke valóságbéli modellje Szabó Magda édesanyja volt.

Az 1987-ben megjelent Az ajtó című regény Kosztolányi Édes Annájának egyféle fordítottja. Az ajtóban a "gazda": Magda (írónő) "öli meg" házvezetőnőjét; míg az Édes Annában a cselédlány gyilkolja meg Vizyéket. Szabó Magda e regényének szerkezetét maga az önvád, a lelkiismeret-furdalás alkotja. "Én öltem meg Emerencet" - ilyen fortissimóval indul a "gyónás". Emerenc Édes Annához hasonlóan kifogástalan, tökéletes házvezetőnő. Kissé bogaras ugyan, de az senkit sem érdekel... Emerencnek egyik havas-hideg télen tüdőgyulladása lesz. Az életéért való végső küzdelmet nem a betegség, hanem az őt ért szégyen miatt adja fel. Szégyenének oka, hogy Magda feltöreti lakásának örökké, mindenki előtt zárt ajtaját. Az ajtó mögül a rengeteg macskával együtt, riasztó szennyében és rendetlenségében is, Emerenc hatalmas szívjósága és szeretetigénye tárul fel. Emerenc titka, hogy szolgaságát, szenvedéseit, kiszolgáltatottságát és magányát nem kívül viselte, hanem némán, belső szabadsággal, hiszen mindig adni tudott, és hűségesen szeretett.

Az író provokatív módon egyes szám első személyű elbeszélő hősét arra sarkallja, hogy a nyilvánosság előtt vallomást tegyen, és megossza szégyenét. A művelt, gazdag képzeletvilággal bíró, szellemi munkából élő írónő, Magda, csupán a bogaras öreg cselédet látja Emerencben, így elszalasztja a lehetőséget, hogy felfedezze egy, tőle függő, komplex ember teljes lényét. A feltört ajtó egyfajta kaput nyit meg az olvasó számára Emerenc fájdalmába, lehetővé téve, hogy tanúi legyünk egy megismételhetetlen élet igazságának, amely villanásnyi időre előttünk bontakozik ki, majd szertefoszlik. Ezáltal átélhetjük a többi regényhős döbbenetét, de különösen az elbeszélő hősnő mulasztásának és szégyenének súlyát.

Az ajtó című mű sikerének és a belőle készült 2012-es Szabó István-film nemzetközi elismertségének köszönhetően Szabó Magda ismét a figyelem középpontjába került a rendszerváltozás után. 2019-re megérkezett a Pilátus filmadaptációja is, amely tovább gazdagítja életművét. Szabó Magda írásai mélyreható kérdéseket feszegetnek, mint a haszontalanság, az elmaradt áldozatvállalás, a hűség és az önazonosság dilemmái, mindezek pedig a magyar történelem és társadalom kontextusában bontakoznak ki. Ezek a gondolatébresztő művek nemcsak a szöveg olvasóira gyakorolnak hatást, hanem heurisztikus, azaz felfedező és problémamegoldó erővel is bírnak, segítve ezzel az embereket a saját életük kérdéseinek megválaszolásában.