Szoboszlai egy rendkívül ravasz megoldással szerezte meg idénybeli első bajnoki találatát.


Szoboszlai Dominik végre megütötte a főnyereményt, hiszen a Liverpool színeiben először tudott betalálni a bajnokságban.

A Premier League éllovasa, a Liverpool, a legutolsó helyen álló Southampton otthonába látogatott, ahol a magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik, a 30. percben eredményes volt. Curtis Jones ügyesen megzavarta a hazai védekező játékost, Downest, aki nem tudta elég jól tisztázni a helyzetet. Ebből adódóan a labda Szoboszlaihoz került, aki a 16 méteres vonalról, ballal mesterien csavarta a játékszert a kapu jobb sarkába.

Ez volt Szoboszlai első PL-gólja idén, és a második minden sorozatot számolva ebben az idényben, az elsőt a Milannak lőtte a BL-ben.

A Southampton a 42. percben sikeresen egalizálta a mérkőzést, miután Armstrong tizenegyesét bár Kelleher bravúrosan hárította, a kipattanót a hazai csatár ügyesen a hálóba juttatta. Így az első félidő 1-1-es döntetlennel zárult. Cikkünket a találkozó végkimenetelével frissítjük majd.

Related posts