Valóban, a mai napig létezik-e még a Szovjetunió?
2025 májusának végén több orosz közéleti figura, köztük Anton Kobjakov elnöki tanácsadó, olyan állítást fogalmazott meg, miszerint jogi értelemben a Szovjetunió még mindig létezik. Azt is hozzátették, hogy az alkotó köztársaságok általi feloszlatásuk sérti a nemzetközi jog normáit. Ez a kijelentés komoly vitát generált a jogi és politikai körökben. Az igazság mibenlétének megítélése azonban összetett kérdés, amely a nemzetközi jog, a történelmi kontextus és a politikai realitások alapos elemzését igényli. Az ilyen állítások gyakran politikai és ideológiai motivációkból fakadnak, és a jogi valóság megértéséhez szükséges figyelembe venni a nemzetközi közösség által elismert álláspontokat is.
Május végén a szentpétervári Nemzetközi Jogi Fórum keretein belül Anton Kobjakov, az orosz elnök tanácsadója megosztotta véleményét, miszerint a Szovjetunió "bizonyos jogi értelemben még mindig létezik". Kiemelte, hogy több alkotmányjogi szakértő, köztük néhány nyugati jogász, osztja ezt a nézőpontot. Azonban fontos hangsúlyozni, hogy ez a megállapítás valójában egy teljesen marginalizált álláspont.
Beszédében Kobjakov felhívta a figyelmet az 1991-es Belavezsaji megállapodás aláírása körüli eljárási szabálytalanságokra, ám Alekszej Uvarov történész, az orosz emigráns Meduza hírportál írása szerint ez az érvelés nem csupán a jogi elveket, hanem a valós történelmi tényeket is torzítja.
A jogi szempontokat figyelembe véve a Szovjetunió hivatalosan nem a Belavezsaji-megállapodás alapján szűnt meg, hanem inkább a 11 uniós köztársaság közös döntése révén, amely 1991. december 21-én Almatiban született. Ez a lépés maradéktalanul megfelelt a nemzetközi jogi normáknak, amelyek a szerződések megszüntetésére vonatkoznak. A Szovjetunió fennmaradásáról 1991 márciusában tartott népszavazásra való hivatkozás, amelyet több köztársaság is bojkottált, nem változtat ezen a helyzeten.
Az 1922. december 30-án aláírt szerződés, mely a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének megalapítását célozta, teljes körű, alkotmányos jellegű nemzetközi megállapodásként értelmezendő. Ez a dokumentum egy új szövetségi állam létrehozását eredményezte, azonban jogi szempontból továbbra is egy kormányközi szerződés maradt. Ennek következtében a nemzetközi közjog hatálya alá tartozik - különös figyelmet érdemel, hogy az 1969-es bécsi egyezmény keretein belül, amely a nemzetközi szerződések keletkezésére, működésére és megszűnésére vonatkozó szabályokat rendszerezi.
A megállapodást az Orosz, Ukrán, Belorusz és Transzkaukázusi Szocialista Szövetségi Köztársaságok írták alá, amelyek abban az időben mind független és szuverén államokként, valamint a nemzetközi jogban teljes jogú alanyokként voltak nyilvántartva. Függetlenségüket saját alkotmányaikban rögzítették, és ezt különféle kétoldalú szerződésekkel is megerősítették, amit a globális közösség is elismert. Ezen államok, jogi státuszukat figyelembe véve, kötötték meg a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének (SZSZKSZ) megalapításáról szóló megállapodást.
Ezt figyelembe véve a Szovjetunió jogi felbomlásának két érvényes lehetősége létezett.
A köztársaságok kivonulásának végleges feltételeit ezután egy megállapodásban rögzítenék, amelyet a Szovjetunió Népképviselőinek Kongresszusának kellene jóváhagynia. És ha mindezen eljárások után két köztársaságnál kevesebb maradna az 1922-es szerződés részes fele, a maradék államnak vagy módosítania kellene az uniós szerződést, vagy hivatalosan el kellene ismernie, hogy az megszűnt.
A Szovjetunió feloszlatásának ezt a második jogi mechanizmusát a szerződés eredeti, 1922-es aláírói hozták létre. A nemzetközi jog szempontjából nincs érdemi jogi különbség e két forgatókönyv között - és ha az egyiket választjuk a másik helyett, az semmiképpen sem jelenti azt, hogy a Szovjetunió felbomlása visszafordítható lenne, vagy hogy a Szovjetunió valamilyen módon "még mindig létezik valamilyen jogi értelemben" - írja a Meduza.
A Belavezsaji-megállapodások politikai és jogi impulzusokat adtak a Szovjetunió szétesésének folyamatához, ugyanakkor nem voltak elegendőek ahhoz, hogy önállóan megszüntessék a Szovjetuniót.
A három köztársaság, amelyek aláírták a megállapodásokat - az Orosz Szovjet Szocialista Köztársaság (SZSZK), az Ukrán SZSZK és a Belarusz SZSZK - nem rendelkezett jogi felhatalmazással ahhoz, hogy az 1922-es szerződést minden aláíró nevében érvénytelenítse. Továbbá, az Orosz SZSZK és a Belarusz SZSZK állami intézményei, amelyek ratifikálták ezeket a megállapodásokat, mind a szovjet alkotmány, mind pedig az egyes köztársaságok saját alkotmányainak megsértésével jártak el.
Politikai szempontból a Belavezsaji-megállapodások megalapozták azt az elképzelést, hogy a Szovjetuniót egy új struktúra - a Független Államok Közössége (FÁK) - váltsa fel. 1991. december 21-én Almatiban a megmaradt köztársaságok aláírták ezt az elképzelést.
Ezek a dokumentumok három köztársaság politikai állásfoglalását egyesítették, a 1922-es szerződés minden aláírójának közös megállapodásává formálva azt, amely a Szovjetunió felbomlására és a Független Államok Közösségének (FÁK) megalapítására irányult.
Ez a kollektív egyetértés teljes mértékben összhangban van a szerződések jogáról szóló 1969. évi bécsi egyezmény 54. cikkével, amely lehetővé teszi, hogy egy szerződés "bármikor, valamennyi fél egyetértésével" megszűnjön. Az alma-atai dokumentumok aláírásának pillanatától kezdve a volt szovjet köztársaságok független államként nemzetközi jogi státuszt szereztek. Kapcsolataikat most már nem a szovjet jog, hanem a nemzetközi jog szabályozta.
