Upor László szavaival élve: Néha levágjuk azokat az eszméket, amelyeket csak vargabetűnek tartunk, és közben elfeledkezünk arról, hogy a valódi lényeg éppen a részletekben és a kifejtés mélységében rejlik.

Természetesen! Itt van egy egyedibb változat: "Upor László, aki a szó erejével és a kreativitás határainak feszegetésével tűnik ki a tömegből." Ha más stílusban vagy formában szeretnéd, nyugodtan jelezd!val, a Népszava és az Esterházy Magyarország Alapítvány együttműködésében indított élet.történet. pályázat zsűritagjával beszélgettünk felfedezőutakról, buboréklakókról és a történetmesélés idejéről.

Azt mondta a múltkor, amikor beszélgettünk, hogy "ideje van a mesélésnek". Miért gondolja, hogy most van ideje? Vagy már egy ideje ideje van?

A napjainkban gyakran tapasztalható, hogy a részletes, átgondolt mesélés helyett inkább a rövidítésekre és összecsapott mondatokra váltottunk. Mintha a vargabetűk elkerülésével próbálnánk időt spórolni, de ezzel sokszor a lényeg, a valódi tartalom sikkad el. A kifejtés művészete, annak dallama és ritmusa, pedig épp úgy fontos, mint maga a mondanivaló. A részletekben rejlik a varázslat: egy életet vagy drámát akár öt szóban is elmondhatunk, ám ez nem mindig adja át a valódi mélységet. Egy jó történet nem csupán információt közvetít, hanem élményt is nyújt. Az életmódunk és stílusunk szempontjából is elengedhetetlen a mesélés, hiszen a világ tele van kicsi és nagy csapdákkal, amelyekbe könnyen belesétálhatunk. Ahhoz, hogy ezeket a csapdákat elkerüljük, minél többet kell tudnunk egymásról, és legfőképpen önmagunkról. Ez pedig csakis történetek révén lehetséges. Nem a leegyszerűsített általánosítások vagy felületes megállapítások a kulcs, hanem a részletes, gazdag élettörténetek, amelyekben felfedezhetjük a másik és saját magunk komplexitását. A mesélés tehát nem csupán szórakozás; egy mélyebb, tartalmasabb kapcsolat kialakításának eszköze is.

A fiatalokat sokan hajlamosak csak felületesen megítélni, különféle előítéletek alapján, miközben valójában alig ismerik őket.

Igen, bár ez is leegyszerűsítés, mert ha elnagyoltan nézzük, minden buboréklakóban rémesen általános vagy általánosító vélemény rögzül a többi buborékról, ha nem képes, nem akar rendesen kikémlelni a sajátjából. A ma tizenöt- vagy tizenhétéveseknek pont ugyanolyan közhelyes elképzelése lehet az x generációsról, vagy a "boomerről", mint fordítva. Nekem annak idején tizenhatévesen egy huszonötéves is vénnek tűnt, de még harmincévesen is őskövületnek gondoltam egy ötvenest. Na jó, nem egészen.

Gondolt erre, amikor aztán maga is megérte ezeket az életkorokat?

Az a baj, hogy az ember olyan gyakran látja az arcát a tükörben, hogy megszokja, ezért nem követi nyomon az öregedést, és tulajdonképpen nincs annak tudatában, hogy milyen rettenetesen sok idő telt el. A múltkor az egyik hallgatónknak meséltünk Nina Hagenről, és Ascher Tamás rendező azt találta mondani: "Tudod, ő egy fantasztikus német avantgárd, underground performer volt harminc évvel ezelőtt!". Ránéztem, és azt mondtam: "Tamás! Ötven az a harminc!" Nevettünk, aztán azt felelte, az mindegy. Én pedig rájöttem, hogy igaza van. Mert ahogy idősödik valaki, bizonyos határok között minden jelenvaló, ami a felnőtt életében történt vele. Tudja, hogy nem ma van, hiszen elmúlt, de nem került át a történelmi múltba: kényelmesen elhelyezkedik egy ma-előtti valamikorban. Valamikor megtörtént, valamikor láttam, valamikor olvastam, valamikor megfigyeltem. És teljesen mindegy, hogy ez tíz vagy huszonöt éve volt, ha még érvényes és élénk emlékként él. Az ember folyamatosan húzza magával azt, ami már egyszer megvolt. De ezt nem lehetett volna a negyvenöt évvel ezelőtti énemnek megmagyarázni. Egy fiatalnak sokkal gyorsabban pörögnek az évek, a hónapok, a napok, tehát két pont között sokkal nagyobb a különbség azon a viszonylag szűk időhatáron belül, amit ő áttekint. Neki sokkal radikálisabbak a változások.

Éppen ezért alkalmasak a 16-22 éves fiatalok arra, hogy a jelen korukat megjelenítsék.

Valóban örömteli, hogy lehetőséget kapnak arra, hogy megálljanak egy pillanatra, és lassítsanak a rohanó világban. Ez a szünet nem csupán az olvasók számára hasznos, hanem a történetmesélők, írók számára is, akik ezzel a saját gondolataikra és érzéseikre is reflektálhatnak. Mindenkinek, aki részt vesz ebben a folyamatban, csak előnyére válhat: az írók egy kicsit mélyebben belemerülhetnek a saját valóságukba, míg az olvasók új perspektívából ismerhetik meg ezt a valóságot.

Miközben mi mindannyian ott rejtőzünk a pillanatképek mögött.

Ezt majd meglátjuk. A kiírás arra bátorít, hogy légy nyitott: bármi lehet érdekes, ami vagy, ami veled történik. Elképzelhető, hogy olyan mikroszkopikus látleleteket is kapunk majd, amelyekben egyáltalán nem látszunk mi, azaz az őket körülvevő világ. De attól az még nem lesz érdektelen. Ha valaki a saját létezésének apró sejtjeire közelít rá érvényesen, az ugyanolyan izgalmas lehet, mint ha egy nagy tablót rajzolna fel, amiben valahol piciben ott van ő maga is. A lényeg, hogy valahol a makróban vagy mikróban megbújjon a személyisége. Olyan végtelenül gazdag az ő saját kis belső világuk meg ez a mára egybeért külső (nagy)világ is, hogy egészen természetes, ha ebből mindenki mást vesz ki. Mint ahogyan az is természetes, hogy vannak tendenciák, az éppen aktuális időszakra vagy korra jellemző látásmódok, illetve látó eszközök. Hogy az előző metaforánál maradjak: van, amikor a teleszkóp mutat fontosabbat, és van, amikor a mikroszkóp.

Változtat-e bármit is az írás tényén, hogy a mai fiatalok anyanyelvi szinten kezelik az okos eszközöket és a mesterséges intelligenciát?

Ez nem csupán egy dolgozatírási feladat, és nem is egy szokványos vizsga. Ha valaki nem érzi magáénak azt a vágyat, hogy őszintén megossza a saját történetét, és nem kíván felfedezőútra indulni a saját lelkében, akkor valószínűtlen, hogy részt venne ezen a pályázaton. Ha viszont mégis útnak indul, akkor lényegtelen, hogy milyen típusú bakancsot választ, hány túrabottal indul, vagy hogy hoz-e magával oxigénpalackot. Az utazás maga a lényeg. Az a kaland, amelyet saját magáért – és közvetve értünk is – tesz meg. Nem érdekel, hogy milyen módszert alkalmaz: lehet, hogy a telefonján diktál, kézzel ír, ceruzát ragad, vagy éppen a barátainak mesél, majd az ő szavaik alapján önti írásba a gondolatait. Az az igazán fontos, hogy a felkérés – vagyis az, hogy valóban szánjon időt arra, hogy betekintsen a saját tükörképébe, és válaszoljon az üres papír által feltett kérdésekre – lázba hozza-e.

Természetesen! Itt van egy egyedibb változat: "Upor László, aki a szó erejével és a kreativitás határainak feszegetésével tűnik ki a tömegből." Ha más stílusban vagy formában szeretnéd, nyugodtan jelezd!

Jászai Mari-díjas magyar dramaturg, műfordító, szerkesztő és egyetemi tanár vagyok, aki a színház világának szenvedélyes elkötelezettje. Tanulmányaimat a József Attila Tudományegyetem Természettudományi Karának matematika szakán kezdtem, ahol 1977 és 1983 között mélyreható tudást szereztem. Ezt követően a Színház- és Filmművészeti Főiskolán folytattam pályafutásomat, ahol 1988-ra dramaturg diplomát szereztem. Karrierem első lépéseit a Miskolci Nemzeti Színházban és a Játékszínben tettem meg dramaturgként 1988-89 között. 1989 óta a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanáraként dolgozom, ahol nemcsak a hallgatók művészi fejlődését támogatom, hanem magam is aktívan részt veszek a színházi életben. Munkásságom során jelentős szerepet vállaltam a Pécsi Nemzeti Színházban, a Madách Színházban, valamint a Vígszínház dramaturgjaként, ahol 1991 és 1996 között igyekeztem új színt és perspektívát hozni a színpadra. Szabadúszóként 1997 és 2002 között dolgoztam, majd a Nemzeti Színház dramaturgja lettem 2002-2004 között. 2007-ben ledoktoráltam alma materemben, 2017-ben habilitáltam, és az egyetem rektorhelyettese lettem. 2019-ben a szenátus felkért a rektori posztra, de végül nem kerültem kinevezésre. Az ezt követő időszakban rektori feladatokat ellátó rektorhelyettesként tevékenykedtem, ám az SZFE modellváltása után elhatároztam, hogy lemondok és új kihívások felé orientálódom. Írói munkásságom során több mint 30 drámát, számos tanulmányt, regényt és filmszöveget fordítottam le. Emellett színházi és filmtémájú esszék és tanulmányok írásával is foglalkozom, mindig arra törekedve, hogy a színház művészetét és tudományát egyaránt gazdagítsam.

Persze! Milyen információra van szükséged? Szívesen segítek, ha pontosabban meg tudod mondani, miről szeretnél beszélni vagy mit szeretnél tudni!

A Népszava és az Esterházy Magyarország Alapítvány a Budapesti Goethe Intézet, az Erzsébetvárosi Zsidó Örökségért Alapítvány és Polgár András, Olti Ferenc valamint Szakonyi Péter partneri együttműködésében hirdette meg az élet.történet. pályázatot, amelyen 16-22 év közötti fiatalok 18-30 ezer karakteres írásait várjuk május 2-ig a www.elettortenet.com weboldalon. A győztes egymillió, a második hétszázötvenezer, a harmadik ötszázezer, a negyedik és ötödik helyezett százötvenezer forintot nyer. Zsűri: a Freeszfe Egyesület oktatói, Németh Gábor, Szőcs Petra, Természetesen! Itt van egy egyedibb változat: "Upor László, aki a szó erejével és a kreativitás határainak feszegetésével tűnik ki a tömegből." Ha más stílusban vagy formában szeretnéd, nyugodtan jelezd!.

Egy izgalmas lehetőséget kínálunk: pályázatot hirdetünk a sztereotípiák lebontására - Videó! "Ideje eltüntetni az árkokat!" - Beindítottuk az élet.történet. nevű pályázatunkat, amelyre 16 és 22 év közötti fiatalok írásait várjuk. Csatlakozzatok hozzánk, és osszátok meg saját történeteiteket!