Adrian Carton de Wiart életútja a 20. század háborús eseményeinek izgalmas és különleges története. Számtalan csatát megélt, és több nagy háború résztvevője volt, melyek során bátorságával és kitartásával sokakat lenyűgözött.

A hatalmas veszteségek ellenére a szovjet hadsereg nem hátrált meg Sztálingrád védelmében.

Adrian Carton de Wiart 1880. május 5-én látta meg a napvilágot Brüsszelben, egy arisztokrata család sarjaként. Gyermekkora Belgium festői tájain és Anglia ködös, titokzatos vidékein telt, ahol mostohaanyja 11 éves korában úgy döntött, hogy a szigetországba küldi. Ott a híres Oratory School falai között váltotta valóra jövőbeli álmait, miközben a bentlakásos iskola padsorait koptatta. Tizenkilenc éves korában, a kalandvágy és a háború vonzereje hajtotta: abbahagyta tanulmányait, és Dél-Afrikába utazott, hogy részt vegyen a brit hadsereg második búr háborújában, ahol a harcok izgalma és kihívásai várták.

A viktoriánus kor végét jelző búr háborúkban az Egyesült Királyság állt szemben az Oranje Szabadállammal és a Transvaal Köztársasággal. A három évig tartó második búr háború 1902. május 31-én a pretoriai békével fejeződött be, amelynek eredményeként London annektálta a holland származású afrikai telepesek két államát.

Mivel még túl fiatal volt, továbbá nem rendelkezett brit állampolgársággal - és édesapja hozzájárulását sem kapta meg -, Carton de Wiart magát 25 évesnek hazudva ("Trooper Carton" álnév alatt) lépett be a seregbe. A tűzkeresztségen átesett ifjút a harcok során két golyó is eltalálta a hasán, illetve az ágyékán, ami miatt haza kellett térnie Angliába. A legtöbb embernek ez a kellemetlen élmény örökre elvette volna kedvét a háborúsditól, azonban Carton de Wiart alig várta, hogy ismét a frontra kerüljön. Erre azonban csak 15 év múlva került sor.

Az 1904 és 1914 közötti időszak Carton de Wiart életében a csúcspontot jelentette. Ekkoriban szenvedélyesen űzte a lovaspólót, miközben 1904-ben Henry John Thoroton Hildyard főparancsnok segédtisztje lett. Három évvel később, VII. Edvárd angol király előtt tett hűségesküt követően brit alattvalóvá vált. 1908-ban feleségül vette Friederike Maria Karoline Henriette Rosa Sabina Franziska Fugger von Babenhausen grófnőt, akitől két gyönyörű lánya született.

Az első világháború során Wiart brit állampolgárként aktiválódott, kezdetben a kelet-afrikai szomáliföldi tevés alakulataiban szolgálva. Ott az ellenséges dervis állam erőivel, élükön Mohammed Abdullah Hasszannal, más néven az "Őrült mollával" vívott harcot. Egy erődítmény ostroma közben súlyos sebesüléseket szenvedett el: golyót kapott a karjába és az arcába, ami végül a bal szeme és a fülének egy részének elvesztéséhez vezetett. Harci teljesítményéért 1915. május 15-én a Kiváló Szolgálatért Érdemrend (Distinguished Service Order) kitüntetéssel ismerték el bátorságát és elkötelezettségét.

A Carton de Wiart mellett szolgáló Lord Ismay 1964-ben ekként idézte fel emlékeit: "Szörnyű fájdalmai lehettek, az orvosok semmit sem tudtak tenni a szeme világának megmentéséért, gyakorlatilag haldoklott, s mi nem akartuk magunk mellől elengedni. Miután jobban lett, úgy gondolom, szemének elvesztését áldásnak tartotta, hiszen így visszakerülhetett Európába, ahol - mint mondogatta - az igazi küzdelem zajlott".

A férfi Angliába való visszatérése után egy Park Lane-i idősek otthonában töltötte idejét, ahol a gyógyulásával foglalkoztak. Érdekes módon ez a hely egyfajta második otthonná vált számára, hiszen minden alkalommal, amikor újabb sérülés érte, ide került. Az ápolónők már annyira megszokták a nyolc alkalommal is visszatérő katonát, hogy mindig az ő pizsamáját és személyes tárgyait készítették elő. Carton de Wiart nem sokkal később üvegszemet kapott, amit sohasem tudott megszokni. A pletykák szerint egy alkalommal annyira elkeseredett a helyzetén, hogy a taxi hátsó üléséről egyszerűen kidobta a szemüvegét. Ezt követően fekete szemfedőt kezdett viselni, amely az új stílusának szimbólumává vált.

A 20. század eleji Dél-Afrika katonai életéről egy különleges és sokszínű képet kaphatunk. Ekkoriban a brit gyarmati hatalom dominálta a térséget, és a helyi katonai egységek mellett számos külföldi katona is szolgált a kontinenst érintő konfliktusokban. Az 1899 és 1902 között zajló búr háború idején a brit csapatok és a búr köztársaságok között feszültség alakult ki, amely a legkülönbözőbb katonai stratégiák és harcmodorok alkalmazásához vezetett. A katonák nem csupán a harctéren, hanem a civil lakosság mindennapi életében is jelentős szerepet játszottak. A háború sújtotta területeken a katonai jelenlét sok esetben a helyi közösségek életének irányítására is kiterjedt, ami sokszor feszültségeket szült. A helyi kultúrák és hagyományok találkozása a brit katonai gyakorlatokkal egy érdekes, ám néha ellentmondásos szituációt teremtett. A katonai élet mellett az 1900-as évek Dél-Afrikájában a társadalmi változások is jelentős hatással voltak a katonákra. A faji megkülönböztetés és a társadalmi igazságtalanságok egy újfajta katonai identitást formáltak, ami a későbbiekben hozzájárult a kontinens politikai és társadalmi mozgalmainak alakulásához. A katonák tehát nemcsak harcosok voltak, hanem a változó világ tükrei is, akiknek élete és tapasztalatai mélyen átszőtték a dél-afrikai történelem szövetét.

1915 májusában már a nyugati fronton látjuk viszont, ahol három gyalogsági zászlóaljat és egy dandárt irányított. A második ypres-i csatában az ellenséges németek által megindított tüzérségi támadás két ujját is letépte, és súlyos sérülést szenvedett a bal karján. Kezdetben a sebészek nem akarták levágni a kezét, ám az év végén végül mégis az amputáció mellett döntöttek. A kedvét ez sem szegte különösebben: "Őszintén szólva élveztem a háborút; sok rossz és jó pillanatot szerzett nekem, ahogyan bőséges izgalmakat is" - írta Happy Odyssey (Boldog Odüsszea) című önéletrajzi kötetében.

"A sérülései és testi fogyatékosságai soha nem fogták vissza őt, sőt, ellenkezőleg, folyamatosan motiválták. Igazi inspirációt jelent a mai katonák számára" – nyilatkozta Thomas O'Donnell zászlós, aki a Scots Guards első zászlóaljával szolgált Afganisztánban.

Miután Carton de Wiart ismételten meggyőzte a meglepett orvosokat arról, hogy alkalmas a szolgálatra, 1916-ban a gloucestershire-i ezred nyolcadik zászlóalja élén a somme-i csatában igazi legendává vált. A szemfedős, bajszos, félkezű parancsnoknak olyan vonzereje volt, hogy katonái félelme hamarosan eltűnt a közelében. A La Boiselle falucskáért vívott heves összecsapások során a németek kiiktatták a három antantvezetőt, így a fennmaradó egységek Carton de Wiart irányítása alá kerültek. Ő személyesen vezette be a támadásokat, és végül sikerült megtörnie a német védekezést. E kiemelkedő tetteiért 1916-ban elnyerte a közkatonák és altisztek számára alapított Viktória-keresztet.

Néhány történész véleménye szerint Carton de Wiart, aki a harmadik ypres-i csatában csípőlövést szenvedett, Cambrai-nál lábon megsebesült, Arrasnál pedig a fülén találatot kapott, míg a Somme mentén zajló harcok során a koponyáját is eltalálták, bátorsága sok esetben a nemtörődömség határvonalán egyensúlyozott. Timothy Bowman, az első világháború kutatására specializálódott szakember, úgy látja, hogy a parancsnok nemcsak bátor katona volt, hanem hatékony és jól képzett vezető is. Ugyanakkor az a hajlama, hogy mindig az első sorban akart harcolni, s ezáltal gyakran megsérült, komoly kérdéseket vetett fel a hadosztály irányításának képességét illetően.